A derung Kína egyik olyan etnikai csoportja, amelynek a népessége nem haladja meg a tízezer főt. A délkelet-kínai Yunnan tartomány magas hegyei között élnek, a mianmari határ mentén. Tavaly év végén ők lettek az utolsó kisebbség, amit elért a kínai országúthálózat. Ahogy a járásba beköszöntött a modern civilizáció, hagyományai és kultúrája gyorsan enyészni kezdtek. A múlt megőrzése érdekében a kormányzat és a szakértők szorgosan gyűjtik a tárgyakat és műalkotásokat, feljegyzéseket készítenek a szokásokról és a nyelvről, és arra biztatják a helyieket, adják tovább örökségüket.

Miközben a délkelet-kínai Yunnan tartomány határ menti területein gyakran megzavarja a csöndet a szomszédos Mianmar háború sújtotta északi régióiból áthallatszó fegyverropogás és bombarobbanás, 450 kilométerre egy ódon város, egy aprócska kisebbség hagyományos otthona békésen öleli keblére a jelentős reformokat és a modernizáció gyümölcseit.

Dulongjiang járás, a derung kisebbség hazája a Derung-folyó völgyében fekszik a gongshani derung és nu autonóm megyében, Yunnan tartomány északnyugati részén, Mianmar szomszédságában.

A hosszú időn át tartó földrajzi elszigeteltség a modern civilizációt is távol tartotta a derungoktól. Viszont 2014 végén átadtak a forgalomnak egy 80 km hosszú útszakaszt, amit egy 6,68 km-es alagút is kiegészít, amelynek segítségével az elzárt területre is könnyebben bejut a külvilág.

Korábban a várost az év felében elzárta a hó. Még nyáron is napokig kellett gyalogolni, hogy a legközelebbi jelentősebb méretű városba eljusson az ember. Az újonnan átadott, 1 milliárd jüanból, négy év alatt megépült út három órára rövidítette le ezt az utazást.

Ez a megye egyik legszegényebb városa, a derungok egy főre jutó jövedelme az országos átlag egytizede.

Az új úton most megszámlálhatatlan, munkásokkal, cementtel, acélrudakkal és egyéb anyagokkal megrakott teherautó tart a hegyekben megbúvó város felé. A helyi kormányzat azon dolgozik, hogy a város kitörjön a szegénységből és kiépítse a turizmust a lélegzetelállító vidéken.

Kísért a múlt

A derungok hosszú időn át hagyományos, földművelő, vadászó és gyűjtögető életmódot folytattak. Irtásos-égetéses földműveléssel minden tavasszal kukoricát és búzát vetettek. A gyerekek és asszonyok gyümölcsöt szedtek és vadon termő jamgyökereket ástak ki, a férfiak pedig vadászni mentek, kövér zsákmányért imádkozva a hegyek istenéhez.

A derungoknak nincs írott nyelvük, hagyományosan fába vésett vonalkákkal és csomók megkötésével őrizték meg az emlékeiket és továbbították az üzeneteiket.

1950-ben érkeztek meg ide a Népi Felszabadító Hadsereg katonái. Egy őrhelyet építettek a határra és ruhát osztottak szét a derungok között, akik korábban mindössze szalmakötelekkel vagy bambusztűkkel összefogott csíkos vászonruhát viseltek. A szegényebbeknél a levélszoknya sem volt ritkaság.

Négy évvel később, a „nagy előreugrás" szellemében káderek és földművesek érkeztek a városba ekékkel, ásókkal, műtrágyával és egy kukorica-cséplőgéppel megrakodva. Utasították a derungokat, hogy neveljenek állatokat és teraszos földművelés keretében termesszenek rizst. Kialakítottak egy hat faluból álló járást is.

Elkezdődött az oktatás is: a derungokat megtanították kínaiul beszélni, és kínai nevet is adtak nekik.

A derungok, különösen a gyerekek hamarosan elkezdtek sóvárogni a külvilág után. 1979-ben Li Jinming egyike volt azon derung diákoknak, akik elsőként tanulhattak a legközelebbi város alsó középiskolájában.

A most 48 esztendős Li a yunnani társadalomtudományi akadémia népi irodalommal foglalkozó szakértője, Kunmingban telepedett le. Ám még mindig élénken emlékszik arra, mikor gyerekkorában megtanulta, hogyan állítson csapdákat az erdőben vagy készítsen mérgezett nyilakat növények segítségével.

Sok derung mégis inkább a faluban maradt. Az eléjük tornyosuló földrajzi akadályok miatt az életvitelük lemaradt a távozókétól.

1990-ben, egyhetes hegyi túra után érkezett meg a városba Li Heng botanikus, akit teljesen megdöbbentett, amit ott talált. „Vettem két csirkét egy családtól, 20 jüant adtam értük a háziasszonynak. A csirkéket megfőzték, a családdal együtt fogyasztottuk el őket. A vacsora alatt egyszer csak azt látom, hogy az asszony megtörli a gyereke orrát a bankjeggyel, amit tőlem kapott," idézte fel Li Heng.

Li Jinming is azt mesélte, hogy a derungok cserekereskedelmet folytattak, elképzelésük sem volt arról, hogyan használják a pénzt.

2009 végére a háztartások alig harmadában volt elektromos áram, és a város továbbra is mélyszegénységben élt.

Alkalmazkodás

1999-ben egy egyszerű földutat építettek ki Dulongjiang ba a hegyeken át, de ezt a viharok gyakran járhatatlanná tették. 2010-ben jóváhagyták azt a javaslatot, hogy alagutat ássanak a hegyekben. Fegyveres rendőröket vezényeltek ki a feladatra, az alagút pedig 2014 áprilisára el is készült.

Dulongjiang járásában most már van pár kis vízerőmű, általános és alsó középiskola, szemétlerakó, rádió- és tévétornyok. Az internetes és mobilhálózatok az egész várost lefedik.

Összesen 1068 ház épült, mind ugyanolyan terv alapján. A kormányzat minden háztartásba vásárolt egy televíziót, egy mosógépet és egy edényfertőtlenítőt. Úgy tervezték angolvécé is kerül minden házba, ám a lakók nem voltak hozzászokva, hogy vécéjük legyen otthon, így erről lemondtak. Helyette a kormányzat nyilvános illemhelyeket épített a városban.

A derungok nehezen alkalmazkodnak az új élethez. Korábban délelőtt 11-kor keltek, ám manapság reggel kilenckor harsan fel a falvak hangszóróiból az ébresztő. Sokan nem tudják, hogyan tartsák rendbe a házaikat, tisztviselőket küldtek hozzájuk, hogy megtanítsák őket takarítani.

Viszont a kormányzati erőfeszítések révén az elmúlt négy évben a derungok jelentős változásokat tapasztaltak. A falusiak elkezdtek paprikát és diót árulni, a járás egy főre jutó jövedelme tavaly már meghaladta a 2500 jüant.

A tradíciók megőrzése

A modernizálással egy időben a kormány igyekezett megőrizni a járás sajátos arculatát is.

Feng Weixiang, Gongshan megye politikai tanácskozó testületének egyik tisztviselője egyetlen dologgal foglalkozott az elmúlt négy évben: felkutatta és lefényképezte azokat az asszonyokat, akiknek még mindig tetoválás díszíti az arcát.

Egyedülálló derung hagyomány, hogy a lányok arcát 12-13 éves korukban tetoválják. A festékhez a serpenyők aljáról szedik le a kormot, a művelethez pedig bambuszpálcikákat vagy éles tüskéket használnak. A mintázatok klánról-klánra változnak.

A tetoválásnak nincs bevett magyarázata, az idős derung asszonyok különféle válaszokat adnak.

A 70 éves Du Na szerint a tetoválás segít könnyebben megkülönböztetni a férfiakat és nőket. A 68 éves Bing Xiufang azt mondja, hogy a tetovált arcú nők szebbek. Míg Si Rong úgy hiszi, hogy csak a tetovált asszonyok lelke képes hazatalálni a haláluk után.

Vannak, akik szerint a tetoválások segítenek távol tartani a gonoszt, mások úgy tartják, azért varrták fel őket, hogy az északi törzsek tibeti törzsfői ne ragadják el a derung lányokat.

Feng 68 tetovált asszonyra bukkant. Velük lassacskán kihal a hagyomány, mivel a fiatalabb nemzedékek nem hajlandóak átesni a fájdalmas ceremónián.

Idén tavasszal egy 10 éves derung kislány úgy nyilatkozott egy újságírónak, hogy az Ikrek jegyében született és a TFBOYS, egy kínai tinik körében népszerű popcsapat rajongója.

Ami mégis reményre ad okot az, hogy a kislány hozzátette: imádja népe legendáit olvasni és mindig örömmel veszi, ha valaki egy derungokról szóló könyvet hoz neki.