A hagyományos kínai falvak, a földműves történelem és kultúra hordozói, riasztó ütemben tűnnek el. A faluvédelmi feladatok nem hagynak vesztegetni való időt: a gyors urbanizáció a régi falvak helyén emel modern épületeket, a fiatalok pedig boldogan hagyják hátra falusi örökségüket a városi életért. Az elhagyatott házak lassan romba dőlnek, az ésszerűtlen kereskedelmi fejlesztések épp a hagyományokat irtják ki a hagyományos falvakból, miközben a tűzvészeknek is gyakran áldozatául esik egy-egy falu.

Statisztikák szerint az ezredfordulón még 3,7 millió falu volt Kínában. Ez a szám 2,6 millióra apadt 2010-re. Az elmúlt évtizedben körülbelül 900 ezer falu tűnt el, tehát átlagosan naponta háromszáz. „Engem nem lepnek meg ezek a számok, ennél sokkal rosszabb is lehetne." – mondta Li Huadong, a hagyományos kínai falvak megőrzéséért és fejlesztéséért felelős központ főtitkára.

Luo Deyin, a Tsinghua Egyetem építészprofesszora, egyben a hagyományos falvak régi kutatója úgy véli, hogy bár a hagyományos falvak súlyosan sérültek, mégis nagyszámú falu élt túl eddig.

He Wei, a Központi Szépművészeti Akadémia építészprofesszora osztja Luo nézeteit. Rámutatott, hogy rengeteg hagyományos falu maradt fenn az országban, különösen Dél-Kínában. Mint elmondta: „A szám olyan nagy, hogy a helyi lakosok és kormányzat nem csinál nagy ügyet egy-egy falu eltűnéséből. Mi több, a falvak védelme senkinek sem hoz azonnali nyereséget, így azt senki sem csinálja."

A veszélyeztetett falvak védelme érdekében a központi kormányzat 2012-ben egy speciális munkacsoportot állított fel, hogy felmérjék, mely falvaknak van szükségük védelemre.

Eddig 2555 falu került fel a Kínai Hagyományos Falvak Katalógusának három kategóriájába, és került így védelem alá. A Hagyományos Kínai Falvak Megörzéséért és Fejlesztéséért Központ, ahol Li dolgozik, a projekt motorja, amelyet hét minisztériumi szintű szerv támogat.

Li szerint egy nagyon aprólékos és kifinomult rendszert hoztak létre a falvak értékelésére, amelynek segítségével eldöntik, hogy egy-egy falut hagyományosként ismerjenek-e el.

„Hogy egyszerűen fogalmazzak, három szempont szerint értékeljük a falvakat. Először is az általános állapota és földrajzi helyzete szerint, másodsorban az épített öröksége, harmadsorban pedig a kulturális értékei szerint." „A falunak általánosságban jó állapotban kell lennie, képesnek kell lennie bemutatni a regionális történelmet és kultúrát, és az épített mellett szellemi örökséggel is kell bírjon." – mondta Li.

A központi kormány több mint tízmilliárd jüant (1,6 milliárd dollárt) különített el a katalógusba vett falvak védelmére 2014 és 2016 között.

„Központunk együttműködik a falvakkal, hogy a földcsuszamlásokhoz hasonló természeti katasztrófákat megelőzzük, javítsuk a helyi életkörülményeket, jobb egészségügyi ellátást és oktatást nyújtsunk, ezáltal tartva meg a népességet. Ha sikerül a falusiak otthonát kényelmesebbé és gazdagabbá tenni, akkor kevesebb ember fog elköltözni onnan." – mondta Li.

A kínai vidék nemcsak a népesség nagy részének ad otthont, hanem sok jó, mélyen gyökerező hitnek, filozófiának és életstílusnak is.

„Sok kínai ember azonban tévútra került a lázas városépítésben, és boldogan dobják el maguktól vidéki örökségüket." – mondta Jiang Haoshu, egy pekingi közalkalmazott és faluvédő önkéntes. „Mindez rengeteg szükségtelen romboláshoz és önutálathoz vezetett vidéken." – tette hozzá.

A falusiak gyakran rombolják le régi házukat, hogy helyére státusszimbólumként egy nagyobbat emeljenek. Sajnos az épülettervek elég egyhangúak.

„Emiatt a vidéki építészet egyre személytelenebb. Az ősi minták elvesznek, a hagyományos ácsoknak más munka után kell nézniük, és az új falusi házak a városiakra kezdenek hasonlítani." – magyarázta He professzor. „A végén a falu már nem falunak néz ki, de nem is város. Sehogy sem néz ki." – kesergett a professzor.

Az épületekhez képest a szellemi kulturális örökségek még inkább kiszolgáltatottak az urbanizációnak, mondta Hu Xiaoyu, a Sun Yat-sen Egyetem szakértője.

„A gazdasági haszon által hajtva, a helyi közösségek nagyon súlyos agyelszívással néznek szembe, és ennek elsősorban a népművészetek isszák meg a levét." – mondta.

„Ha a falusiak által örökölt tudást, képességet korábban alsóbb rangúnak ítélték, vagy jelenleg gazdaságilag nem versenyképes, az örökösök általában nem motiváltak abban, hogy tovább adják e tudást." – mondta. „Végül is, az emberek számára mégiscsak az a legfontosabb, hogy mindennap ételt tudnak-e tenni az asztalra." – tette hozzá.