Pekingi lakóhelyi regisztráció (egyfajta lakcímkártya) híján a vándormunkások arra kényszerülnek, hogy az akár még csak 5 éves gyermekeiket is a szomszédos Hebei tartomány internátusaiba küldjék, hiszen csak így van esélyük később bejutni egy egyetemre.

Decemberben a 10 éves Pei Xiaotong már 72-szer intett búcsút a szüleinek, mikor visszaindult a hengshui bentlakásos iskolába.

Pei-t kikísérték a szülei a pekingi Nyugati pályaudvarra, nem is mozdultak, míg látták aprócska alakját. Minden hónapban kikísérik ötnapos látogatása után.

A fejlett országokban az internátusok általában a gazdagok kiváltságai. Viszont Kínában ezek az iskolák jelentik az egyetlen lehetőséget az egyszerű vándormunkások számára, mivel a helyi állami iskolák magasra teszik a lécet, ha migráns gyerekek felvételéről van szó.

Pei szülei gyümölcsöt árulnak. Mivel nincs pekingi hukou-juk (regisztrált lakcímük), nem tudták a kislányukat beíratni egy állami iskolába, így a Yingcai Iskolába került a 275 km-re fekvő Hengshuiban.

„Ha egy pekingi iskolába szeretnénk járatni, hét különböző igazolást kellene beszereznünk. Néhányukhoz vissza kellene utaznunk a szülővárosunkba. De annyi a dolgunk, hogy nincs rá időnk. Még arra sincs időnk, hogy megfelelően gondoskodjunk róla," meséli a kislány édesapja, Pei Yong, aki rendszeresen hajnal 5-től este 10-ig dolgozik egy nyilvános piacon.

Egyre több pekingi vándormunkás dönt úgy, hogy hengshui internátusokba küldi a gyermekeit. Abban bíznak, hogy az ottani iskolák jó szereplése a főiskolai felvételi vizsgán, a gyerekeknek is egy jobb jövőt biztosít. A kicsik közül néhányan még óvodások.

A Beijing Youth Daily beszámolója alapján a pekingi vándormunkások legalább ezer gyermeke tanul hebei magán bentlakásos iskolákban. A kollégiumban önállóan élnek és ritkán töltenek időt a szüleikkel.

A srácok szülei is mind mások. Vannak, akik építkezéseken vagy piacokon dolgoznak, másoknak pedig biztos állása van állami cégeknél.

Eltérő hátterük ellenére mindannyiukban van valami közös: egyik szülőnek sincs pekingi hukou-ja, így a gyermekeik sem tehetnek gaokao-t (főiskolai felvételi vizsgát) Pekingben. Tehát, a szülőknek a kezdetektől fogva tervet kell szőnie arra, hogyan adhatnák meg az esélyt a gyermekeiknek, hogy bejussanak egy tisztességes egyetemre.

Iskolavonatok

Pei Yong és felesége már több mint egy évtizede dolgozik Pekingben. Egy viskóban laknak egy „városi faluban" a pekingi nyugati negyedik körgyűrűn túl, ahol rengeteg a vándormunkás.

Lepukkant, lapos házak sorakoznak a göröngyös földút mentén. Az út olyan keskeny, hogy a gyalogosok gyakran beleütköznek a szárítókötelekről lógó házi kolbászokba, szalonnákba vagy ruhákba.

Pei nem fejezte be az általános iskolát, ám, lánya számára merészebb terveket sző. A szülővárosából származó vándormunkások ajánlották neki Yingcai-t, néhány látogatás után pedig úgy döntött, oda küldi Xiaotongot.

„Nagyon nehéz lett volna a lányomnak bejutni egy helyi állami iskolába. A nem-helyi diákok kvótái korlátozottak, ádáz verseny dúl a helyekért," magyarázza az apa.

Bár a központi kormányzat már régóta követeli a helyi hatóságoktól, hogy oldják meg a nem-helyi diákok állami iskoláztatását, a Pekinghez és Sanghajhoz hasonló nagyvárosok nem sokat tettek a helyzet rendezéséért. Ehelyett felvételi követelményeket fektettek le a diákok számának kordában tartására.

Pei Xiaotongot mit sem izgatja, hogy sérültek az ingyenes oktatáshoz való jogai, ő csak a szüleivel szeretett volna maradni.

„Eleinte nem akart menni, úgy érezte, magára hagyjuk és elzsuppoljuk valami távoli helyre. Győzködnöm kellett. Elmondtam neki, hogy mi nagyon szeretjük, és csak azt szeretnénk, ha valóra válthatná az álmát, hogy egyszer a híres Tsinghua Egyetemre járjon (Peking legjobb egyeteme). Ami ezzel az iskolával sikerülhet is, mert sokkal jobb oktatást nyújt, mint a pekingi magániskolák," idézi fel Pei Yong.

Tian Lin 12 éves, 6 éves kora óta tanul a Yingcai-ban. Édesanyja, Liu Hui már óvodás korában eltervezte a jövőjét: mindenképpen a Hengshui Egyes Sz. Középiskolába akarja küldeni a lányát, mivel az ott tanulók 90%-a sikeres felvételi vizsgát tesz.

„A gyermekem nem felvételizhet Pekingben. Nem áldozom fel a jövőjét azzal, hogy egy pekingi állami iskolába járatom. Most a Yingcai Iskolában tanul, később pedig a Hengshui Egyes Sz. Középiskolában fog," jelenti ki ellentmondást nem tűrően.

Annak ellenére, hogy Zhao férje egy állami vállalat aligazgatója volt, a lányuk nem járhat pekingi középiskolába vagy mehet el a gaokaóra, mivel nincs hukou-ja.

A pekingi felvételi nem csak kényelmi kérdés. A pekingi felvételizők kisebb arányban kerülnek be a város legjobb egyetemeire. A Yingcai és a többi iskola azzal szerzett nevet magának, és azért vonzza a szomszédos tartományok diákjait, mert a tanulói magas pontszámokat érnek el a mindennél fontosabb gaokaón.

Elszigeteltség

A Yingcai-t 1996-ban alapították meg az egyre növekvő számú iskoláskorú diák okozta nyomás enyhítésére. Az iskola általános és középiskolai oktatást nyújt, jelenleg több mint 800 bentlakó diákja van. A tanulók egyharmada pekingi, a legtöbbjük vándormunkások gyermeke.

A vasútállomáson a diákok és az őket kísérő tanárok külön folyosón közlekedhetnek, mikor havi szünetükre hazautaznak. Nem ritka látvány, hogy a vagont egyenruhás diákok lepik el.

A legelején a legtöbben nehezen alkalmazkodnak az internátusi élethez. „A legtöbben nincsenek hozzászokva, hogy ilyen fiatalon a szüleiktől távol legyenek. Levertek és frusztráltak. De a zömük egy-két hónap alatt alkalmazkodik a helyzethez," meséli Zhang, a Yingcai Iskola igazgató-helyettese.

Nem szokatlan, hogy a gyerekek hirtelen zokogni kezdenek, mikor a szüleik elmennek, főleg a még óvodáskorúak. Néhányuk egész úton nem hagyja abba a sírást. Ha a tanárnak nem sikerül megnyugtatnia a gyermeket, az iskola haza is küldheti és nem is veszi vissza.

Néhány esetben a szülők többször is elküldték és visszakapták a gyermekeiket, míg végül feladták a próbálkozást.

Az oktatási szakértők szerint nem minden gyermek alkalmas az internátusi életre. Az introvertált egyéniségek számára az ilyen korai szeparáció komoly következményekkel járhat. Csorbát szenvedhet a kapcsolatteremtő képességük és a magabiztosságuk, ami nem tesz jót a mentális egészségüknek.

Az iskola katonás rendszerben működik, az internátusi élet megfeszített és repetitív. Mindent annak rendelnek alá, hogy a gyerekek 18 évesen magas pontszámokat szerezzenek a felvételin.

Minden reggel 5.50-kor van ébresztő. A gyerekek kikászálódnak az ágyból és negyedóra alatt megmosakszanak. Utána közös reggeli torna következik a sportpályán.

A reggeli 6-tól indul, utána felolvasás jön. Az általános iskolásnál idősebb diákoknak napi hét órája van, esténként két órás tanszobával, ahol egyedül tanulnak.

A legtöbb szülő elégedett az oktatás színvonalával, ahogy azt is örömmel fedezi fel, hogy az addig teljesen tőle függő gyermeke az iskolában töltött pár hónap után önálló és önellátó lesz.

Viszont a magány is garantált. A diákoknak nem lehet mobiltelefonja. A szülők felhívhatják a tanáraikat, és persze a gyerekeket is minden szombat este, de csak néhány percre. Néha ez sem sikerül, mert foglaltak a vonalak.

Mielőtt Pei Xiaotong útnak indult volna az iskolába, elment egy közeli boltba és vett két játékmacit: egy rózsaszínűt és egy kéket. Az egyiket magával vitte, a másikat pedig az anyukájának adta. „Anyu, ha hiányzom neked, öleld meg a macit, mintha én lennék," mondta neki.