Bár hivatalosan a Kínai Kommunista Párt ateista és a központi kormányzat egykor gyanakvással viseltetett a vallással szemben, apró jelek és megnyilvánulások sora arra mutat: változik a hozzáállás annak érdekében, hogy Kína közelebb kerüljön a szomszédjaihoz.

Tavaly márciusban Xi Jinping kínai államfő az UNESCO (az ENSZ Oktatási Tudományos és Kulturális Szervezete) párizsi székháza előtt arról beszélt, milyen mély hatással volt a buddhizmus Kínára.

„A buddhizmus az ősi Indiából ered," mondta Xi Jinping, a hivatalosan ateista Kínai Kommunista Párt vezetője. „Miután Kínába érkezett, hosszú időn át együtt fejlődött a helyi konfucianizmussal és taoizmussal, és végül kínai sajátosságokkal bíró buddhizmussá vált, s ez által mély hatást gyakorolt a kínai nép vallásos hitére, filozófiájára, irodalmára, művészetére, etikettjére és szokásaira."

Ez volt az első alkalom, hogy kínai államfő ilyen beszédet tartott, ami egyben 180 fokos fordulatot jelez abban, hogyan vélekedik a párt a vallás társadalomban betöltött szerepéről.

A vallást egykor a „nép ópiumának" bélyegezték és 1949 után a kínai politikai és társadalmi élet peremére szorították. A Kulturális Forradalom (1966-76) felfordulásában sok imaházat istállóvá alakítottak át vagy elpusztítottak, az egyházi vezetőket pedig a földekre száműzték dolgozni. Az, ahogyan Kína bánt a hívőkkel, folyamatos gondokat okozott a többi országgal folytatott viszonyában.

Azonban változóban van Kína hozzáállása valláshoz, ahogy egyre inkább szeretné kiterjeszteni a befolyását a térségben. Most először a kommunista párt vezetői Kína vallási örökségéről és a különböző vallási csoportok iránti toleranciáról értekeznek, remélve, hogy sikerül kialakítani egy harmonikus, elfogadó képet, ahogy az ország szeretné kiterjeszteni befolyását vallásos szomszédjaira. A televízióban és a tisztviselők nyilatkozataiban kezdenek összeolvadni a kormányszlogenek a vallásos üzenetekkel. A vallás lehet az a ragasztó, ami segít összehozni a régiót a kínai álom égisze alatt.

A tüske

A vallás gyakran fejfájást okozott a kínai diplomatáknak. A nyugati országok rendszeresen azzal vádolták Kínát, hogy megsérti a vallásszabadság emberi jogát.

Ma már viszont a kínai diplomaták nem negatívumként, hanem olyan eszközként tekintenek a vallásra, ami segíthet javítani a kapcsolatokat a szomszédsággal.

Kína napjainkban dollár-milliárdokat fektet az „egy út, egy övezet" kezdeményezésbe, amelynek célja, hogy Délkelet-, Dél- és Közép-Ázsiát, valamint Kelet-Európát utakkal, vasutakkal, kikötőkkel és gazdasági kötelékekkel kösse össze.

Xi Jinping júliusban Dél-Koreában Kim Gyo-gakról emlékezett meg elismerő szavakkal, aki egy ókori koreai herceg volt, aki 75 éven át gyakorolta a buddhizmust Kínában. Szeptemberben Srí Lankán arról az ezeréves kötelékről beszélt, amit a buddhizmus teremtett a két ország között.

Indiában látogatása egyik csúcspontja volt, mikor felkereste Gujaratot, ahová Xuanzang, egy híres kínai szerzetes is elutazott a Tang-dinasztia (618-907) korában.

Az államfő motivációjáról Xu Liping, a Kínai Társadalomtudományi Akadémia Ázsiai és Csendes-óceáni Társasága és Kulturális Kutatóintézete igazgatója így nyilatkozott: „Manapság nehéz együttműködni a fejlődő országokkal a bizalmatlanság miatt, hiszen nem osztoznak ugyanazokon az értékeken és nincs köztük spirituális kommunikáció. Ám a vallás hidat képezhet az emberi lelkek között, így egyre nagyobb szerepet fog betölteni a diplomáciában.

Előbb a tévé

A kínai vezetők már régóta tudják, hogy a vallás egységet teremthet a különböző érdekcsoportok között. A Qing-dinasztia (1644-1911) idején felépített pekingi Láma Templom arra tett kísérletet, hogy hangsúlyozza a han, mandzsúriai, mongol és tibeti emberek közös buddhista hitét. A pártvezetők újra felfedezték ezt a stratégiát: azt emelik ki, hogy a vallás és a kínai kormány is a békére és harmóniára törekszik.

Például március 29-én tévévitát sugároztak „Béke és Harmónia – A Vallások Megvilágosodása" címmel.

A kínai szárazföld, Tajvan, Hongkong és Malajzia buddhista, keresztény és muszlim vezetői vettek részt a beszélgetésen. Egyetértettek abban, hogy e három vallás esszenciája az emberi lények, valamint az emberi lények és a világegyetem közötti harmónia, béke és jóakarat hirdetése.

A vallási vezetők olyan kifejezéseket használtak, amik rendkívül emlékeztettek a kormány szlogenjeire.

„Tisztelnünk és tolerálnunk kell egymást, harmóniában élni egymással, nem elkülönülten," mondta Hsing Yun mester, egy jól ismert tajvani buddhista szerzetes.

„Mindig vállalunk olyasmit, ami Hongkong javát szolgálja, különösen a harmonikus fejlődését," jelentette ki Paul Kwong, a hongkongi anglikánok érseke.

„Erkölcsi és spirituális erőként a vallás vezetheti Kelet-Ázsia felemelkedését, és Ázsia harmonikus fejlődését," mondta Din Syamsuddin, a Majelis Ulama Indonesia, az ország legfőbb muszlim egyházi testülete elnöke.

A moderátor szerint a beszélgetés célja az volt, hogy egyenrangú párbeszéd keretében harmonikus kapcsolatokat és ideológiai közösséget teremtsen különböző értékeket és hitet valló emberek között. A harmónia szó, természetesen, a kínai kormány egyik kulcsszlogenje.

Hazai harmónia

A vallás a kínai társadalomban is egyre jelentősebb erőt képvisel, nemcsak a nemzetközi kapcsolatokban.

Wang Zuoan, a Vallási Ügyek Állami Igazgatóságának igazgatója szerint Kínában több mint 100 millió hívő van. Ez hatalmas eltolódás a Kulturális Forradalom időszakához képest, amely alatt aktívan igyekeztek kiirtani a vallás minden formáját, ami templomok, mecsetek és imaházak elpusztítását hozta magával.

1978 óta a kínai alkotmány garantálja a vallásszabadságot, a kormány pedig öt intézményesített vallást ismer el: a buddhizmust, taoizmust, iszlámot, protestantizmust és katolicizmust. Ez azonban súrlódáshoz vezetett azokkal, akik ezen a struktúrán kívül szeretnék gyakorolni a hitüket. Például, a Kínai Katolikus Egyház semmilyen kapcsolatban nem áll Rómával, a kínai buddhizmus pedig nem ismeri el a Dalai Lámát spirituális vezetőnek.

1978 után három évtizeden át a kínai nép rendkívüli gazdasági növekedésnek örvendett, több száz millióan szabadultak ki a szegénység karmaiból. Viszont sokan azzal bírálják az országot, hogy amint gazdagabbá vált, elvesztette erkölcsi iránytűjét. Vannak, akik elveszettnek érzik magukat, sokan lelki vigaszért fordulnak a vallás felé.

2004 óta a kínai kormány a „harmonikus társadalom építése" szlogenjét használja, amivel olyan ország megteremtésére utal, ahol a gazdasági növekedés és társadalmi stabilitás egyensúlyban van.

Xi Jinping 2012-es hatalomra lépése óta a „kínai álom" politikáját hirdeti, ami a hagyományos kínai kultúra népszerűsítését hangsúlyozza a nemzet megújhodása érdekében.

A közelmúltban Kína nem termett sok olyan vallási vezetőt, akinek nagy szava lett volna a világ más részein, nincs is erre különösebb törekvés. Viszont ezekre a vezetőkre szükség van Kína befolyásának növelésére a világban.

Ráadásul, a kormány gyanakvással tekint minden olyasmire, ami fenyegetést jelent a nemzetbiztonságra. Úgy vélik, hogy a vallást manipulálhatják az ellenséges külföldi erők, különösen a tibeti és xinjiangi szeparatisták, akik terrorcselekményeket szítanak és függetlenségre törnek.

A közelmúlt nyilvános szereplései egyértelművé teszik, hogy a kormány felismerte a vallás jelentőségét, ahogy azt is, hogy a problémák hátráltathatják céljai elérését, így komolyan kell foglalkozni velük. Éppen ezért sokan arra számítanak, hogy a hivatalos retorikában megjelent változás hamarosan a 10 évvel ezelőtt életbe lépett vallási ügyek szabályozásának átalakításában is tükröződni fog.