Rácz Péter 1948-ban született Békéscsabán. Jelenleg Budapestben él. József Attila- és Örley-díjas költő, műfordító, a Magyar Fordítóház vezetője.

A Magyar Fordítóházat 1998. január 21-én alapította Balatonfüreden a Lipták-villában. A fordítóház elsősorban azokat a külföldieket támogatja, akik magyar műveket fordítanak. A villa csendes, hangulatos alkotóházként működik, ahol ideális körülmények várják azokat a világ minden részéből érkező külföldieket, akik magyar műveket fordítanak saját nyelvükre. Számtalan fordítás született már ebben a házban, legyen szó klasszikus vagy kortárs magyar műről.

Rácz Péter 2015 augusztusában Kínában járt, hogy részt vegyen a 2015-ös Qinghai-tó Nemzetközi Költészeti Fesztiválon, amelyet 2007 óta rendez a Kínai Költészeti Társaság és Qinghai tartomány kormányzata. A kétévente megrendezésre kerülő költészeti fesztiválon kínai és külföldi költők találkoznak, és beszélgetnek a versalkotásról. Rácz Péterrel a költészeti fesztivál után Pekingben beszélgetett a Kínai Nemzetközi Rádió (CRI) munkatársa.

1. Miért lett költő?

Fiatalkoromban prózaíró szerettem volna lenni. Aztán valamikor olyan harmincévesen, azt éreztem, hogy a vers sokkal koncentráltabb, sokkal nagyobb munka, sokkal töményebb dolog, és hogy azon dolgozni, az jobban tetszett. Igazából egy-kétszer próbálkoztam prózával, de valamiért nincs türelmem hozzá. A prózaírás más életmód, mint a versírás. Ahhoz is nekem nagy magány kell vagy elvonulás, koncentráció. Tehát a versírás tetszett egyszerűen jobban, és ahhoz éreztem vonzalmat.

2. Mit tudott Kínáról, illetve a kínai irodalomról, mielőtt Kínába látogatott?

Kínáról nagyjából azt, amit a történelem- meg a földrajzkönyvek belévernek a tanulóba, vagy az újságolvasóba. Irodalmát tekintve pedig a klasszikusokat, mivel azok le voltak fordítva főleg. Most egy-két nagy regény is le van fordítva. Tudtam, hogy nem lehet most gyorsan elolvasni tíz könyvet Kína történelméről, néhány regényt és stb. Valamennyit természetesen tudhattam, mert nem jó, hogy az ember teljesen tudatlanul megy egy országba. Olyan távoli ország nekünk ez Magyarországról nézve. Valamennyi előkészület után tudtam, hogy majd ha ezeket a személyes impressziókat megszerzem, és a konkrét hely, meg főleg az emberek mentalitása, ami engem érdekel. Ha ebbe egy picit itt most alkalmam van elmerülni, megismerni, akkor majd utána fogok – ha már hazamentem – kutatni vagy olvasgatni, vagy egyáltalán már nem lesz olyan elvont dolog, mert azért Magyarországról nézve a távoli Kína egy elvont dolognak tűnik.

3. És most, hogy itt járt, megváltozott a véleménye Kínáról?

A legelső az, hogy konkrét tapasztalataim vannak az emberek mentalitásáról. Mégiscsak azon keresztül lehet leginkább egy országot megismerni. Persze hogyha utazik az ember, akkor a tájat, egyes régióknak a sajátosságait is megismeri. De ez a néhány nap, amit itt a fővárosban töltök, ezek apró ismeretek csak. Nagyon igyekszem, ha majd hazamentem, nem úgy fogalmazni, hogy a kínaiak így meg úgy, mivelhogy arról egész biztos nincs ismeretem. Van ismeretem erről, meg arról, tehát konkrét dolgokról, de hogy mi jellemző, vagy milyenek, erről nincs. Nem vagyok sinológus, először járok két hétre ebben az országban, tehát én egy szimpla turista vagyok. És azt tudom, hogy az nagyon alkalmatlan arra, hogy megismerjen valaki egy országot, embereket. Nyelvet nem ismerem, hát ez egy szörnyű hátrány.

4. Milyen tapasztalatokat szerzett a költészeti fesztiválon?

Az első jó tapasztalat mindenképpen az, hogy egy ilyen nagyméretű rendezvényre akarat van, és természetesen ezek szerint pénz is volt, és meg tudják ezt csinálni. Vagy ötven meghívott vendég volt Dél-Amerikától Észak-Európáig. Irigykedhetek természetesen, mert Magyarországon ilyenre nincs pénz, nem csinálnak ilyen nemzetközi író- vagy költőtalálkozót. Magyarország is egy versíró nemzet, csak valahogy nehezen mennek mostanában az ilyen dolgok. Örülök, és jó, hogy itt erre van akarat és pénz.

5. Ön szerint a kínai költemény és a magyar költemény között nagy a különbség, vagy inkább hasonlítanak egymásra?

Erre nem könnyű válaszolni. Költőkkel találkoztam, költeménnyel nyilván csak fordításban, illetve egész pontosan idejövetelem előtt lefordítottam három versét Jidi Majiának. Különösen ebből az egyik nagy vers nagyon nagy hatású, szép költemény. Ez a hosszú költemény, nem is mondanám, hogy kínai teljesen, tehát nem jellegzetesen kínai.

Beszélgettünk reggeli, ebéd, vacsora között, és valaki mondta, hogy hát a nyugat-európaiak azt gondolják, hogy a kínai költészetnek igazából nincs sajátossága, mert mindig az európai fordításokból táplálkozik. Ezt nem tudom megítélni, főleg azért, mert kortárs költőket kevés számban fordítanak magyarra. Abszolút nincsen egy áttekintésem, nem tudok erre válaszolni. Azt tapasztaltam egyébként érdekes módon ott a fesztiválon, hogy majdnem mindenki amellett, hogy költő, esetleg kiadó is, esetleg képzőművészettel is foglalkozik, folyóiratot főszerkeszt vagy szerkeszt. Ez a képzőművészettel való kapcsolatuk teljes mértékben új volt. Nálunk biztos, hogy nem sok olyan van a magyar költők között, akik megfelelő színvonalon űzik a képzőművészetet is. Az az igazság, a nyelvi akadály volt a probléma, mert nem tudok elolvasni egyetlen sort sem. De néhányan, ha nem is kínaiak, de mások adtak kétnyelvű kötetet, az említett Jidi Majia verseinek a fordítását megkaptam angolul. Tehát ilyen módon, közvetlen fordítások alapján – igaz, hogy nem magyarra van fordítva –, de valami kicsi bepillantásom lesz [a kínai irodalomba]. És megvan ez a személyes kapcsolat, hogy itt jártam, és most már kicsit jobban figyelek arra, jobban érdekel, hogy tényleg milyen a kínai költészet, irodalom.

6. A kínai utazás, a költészeti fesztiválon szerzett tapasztalatok ihlettel szolgálhatnak majd a versalkotáshoz?

Egész biztos. Soha nem lehet tudni persze, hogy mikor és hogyan. Legutóbbi verseskötetemben például elég sok olyan vers van, ami egy nagyon régi Szicília utazás egyetlen momentumát írja át verssé. De nem hiszem, hogy újabb harminc évet várnék. Lehet, hogy nincs is annyi időm. Ahhoz, hogy kínai élményeken alapuló verseket írjak. Sokkal valószínűbb, hogy ez még idén meg fog történni. Vagyis megpróbálok valamit, amikor már kicsit eltávolodtam, visszaérkeztem Magyarországra.

7. A versalkotás mellett vezeti a fordítóházat. Miért hozta ezt létre?

Valóban jól mondtad, hogy én hoztam létre, mert láttam egy német fordítóházat, illetve dolgoztam ott. És láttam, hogy milyen nagyon jól működik. Egyszerűen gondoltam, hogy egy ilyen [fordítóház] jó lenne Magyarországon is, vagy a magyar irodalomnak. Hát ez régén volt, 18 éve, 19-20 éve, amikor az alapítvány létrejött. És az eredmény végül is az, hogy a gondolat jó volt – hogy úgy mondjam hiányzott. Azoknak az embereknek segítség ez, akik nehezebben jutnak el Magyarországra fordítókként, vagy ha eljutnak is, akkor most tudnak ott dolgozni magyar nyelvi környezetben és jó könyvtárral a házban. Tehát nekem már csak arra kellett ügyelnem, hogy ez a gondolat jól valósuljon meg. Szerencsére ebben sok segítségem van, mivel az emberek látják, hogy ez egy jó dolog. Sokan segítenek, vagy apróságokra gondolok, vagy nagyobb dologra. Múltkor lett valami szolidaritási akció a fordítóház mellett három évvel ezelőtt. Legnagyobb meglepetésemre vagy öt országból írtak intézmények, hogy márpedig a Magyar Fordítóház az nagyon fontos. Úgyhogy van ilyen támogatás, erkölcsi támogatás mögötte. Igyekszem egy nagyon jó házat vezetni, és azt hiszem, hogy jól működik.

8. A fordítóház milyen eredményeket ért el eddig?

A fordítóház eredményeit elsősorban is szinte kizárólag az ott készült fordítások mutatják. Kérjük az ott dolgozó fordítókat, hogy ha megjelent az ott készült könyv, akkor küldjenek el ebből egy példányt. Ennek megfelelően van jó hosszú polcsorozat, amely az ott készülteket mutatja. De ez körülbelül a megjelenteknek a fele, szóval nem mindenki küldi el. Valamit nem is lehet elküldeni, mert nem könyvformában jelent meg, vagy egy folyóiratban vagy egy újságban. Szerencsére ezt a mondatot nem is kellett soha kimondanom, hogy „Mi van? Maga nem akarja támogatni a fordítóházat?". Most pénzadókra gondolok, hogy elsősorban kormányzati. Mindenki belátja, hogy erre szükség van. Az én dolgom az, hogy ezt a pénzügyi hátteret teremtsem meg, a könyvtárat fejlesszem, sok kis napi apróságra is figyeljek.

9. Sok kínai fordító dolgozott már a fordítóházban?

Sokról csak olyan értelemben beszélhetünk, hogy igazából az az egy fordító – Yu Zemin, aki jó néhányszor volt már ott –, ő olyan minőséget képvisel, hogy az soknak nevezhető, ha átcsapunk mennyiségbe. Nem, hát arról nincs szó, hogy sok. De éppen most vetettem föl, hogy ebben a műfordítóképzésben szükség lenne évente három [kínai] hallgatót felvenni. Ha néhány évig tudjuk csinálni, abból születne néhány műfordító. Meglátjuk, hogy ez a keleti nyitás elég komolyan van-e gondolva, mert abban mindenki egyetért, hogy legtartósabban nem a borokkal, meg nem a Sisi című filmmel és egyebekkel lehet híveket szerezni, hanem a leglassúbb módszerrel: az irodalom révén lehet. Szerencsére Yu Zemin éjjel-nappal dolgozhat. De a cél az, hogy legyen neki néhány jó műfordító-kollégája. A magyar irodalom nagyon gazdag, tehát volna mit fordítani. Ahogy hallom, itt van rá igény, tehát a kiadók hajlandók megjelentetni magyar műveket. Ezt ki kell használni. Többek között én azért is voltam itt másodszempontból, hogy a Jidi Majia-féle költői alkotóházzal a Magyar Fordítóház létrehozzon valamilyen megállapodást, és valahogy ezt a kölcsönös oda-vissza fordítást beindítsuk, vagy adjunk neki egy lökést, mert erre van igény. Egész konkrétan olyasmi lesz a megállapodás, hogy tíz magyar költő, húsz kínai költő valamilyen közös, kétnyelvű kötetben megjelenne.

10. A fordítóház indít külön programot a kínai fordítók számára?

Ez egyrészt egy kiemelt program, mert most előkerült, és személyes tapasztalatot szereztem arról ezzel a költői alkotóházzal kapcsolatban, hogy van rá igény, és konkrét tervek vannak erre. Mi mondjuk fordítói „work shopokat" évente sok nyelvből csinálunk. Ilyen értelemben nem különleges helyzet a kínai. Másrészt viszont nagyon is különleges, mert e miatt a kölcsönös szándék miatt elképzelhető, hogy tényleg ilyen közös kétnyelvű kötet első lépésként megjelenik. Ez egy lassú dolog. A fordító képzése, fordítónak megtanulni, az sem egyszerű dolog, az is egy több éves folyamat. Szóval nyilván itt a személyes tapasztalataim is számítanak, hogy az ember elköteleződik ilyen személyes találkozó miatt. De hát már korábban is a Balassi Intézet hallgatói is tapasztalhatták, hogy nagyon is pártolom ezt. Ugyanakkor meg ezt tapasztalhatják a szlovákok is, a románok is. Tehát ezért mondom egyszerre különleges is, meg nem is.

11. Ön szerint milyen közös jövője lehet a magyar és a kínai irodalom közötti kommunikációnak?

Ezt természetesen nehéz megmondani. Az írói kommunikációban ezzel a tervvel, ezzel a megállapodással mi egy kis részt vállalunk. Ez ilyen lassú folyamat, nem lehet sietetni, meg kell találni az elképzelés megvalósulásának az útját. Én bízom abban, hogy ebből lesz valami. Több fordító kellene. Olyan kínai fiatalember vagy hölgy, aki fordítana magyar irodalomból. De ahhoz, hogy a fordítók eljussanak ehhez a publikációhoz, egy kis idő. De azon vagyok, fordítva is, tehát kínai költők magyarul megjelenjenek. Néhányan természetesen tudnak kínaiul Magyarországon. Valahogy jó lenne, hogy a magyar illetékesek is egy kicsit komolyan vennék azt, hogy a Kína-képzetüket ne a Budapesten élő 40 ezer kínai alapján sajnálják le, hanem vegyék komolyan ezt a dolgot, hogy egyrészt ez egy hatalmas ország hatalmas irodalommal. Egy kormányzatnak és az illetékeseknek az a dolga, hogy ezeket a lehetőségeket megteremtsék, és azután az emberek nagyon is csinálják.