Kínában jelenleg kettő úgynevezett aranyhét van egy évben. Ez egy hetes szabadságot jelent. Az október elsejétől kezdődő szabadság a népköztársaság kikiáltását ünnepli, a másik egyhetes pihenőre pedig a kínai újévkor kerül sor.

Az újév már ősidők óta fontos ünnep, amikor az egész évben dolgozó emberek kicsit megpihenhetnek. Vajon hogyan töltötték ezt az ünnepet a kínai történelem különböző időszakaiban?

A Tang-dinasztia Xuanzong császárának uralkodása alatt az állami tisztségviselők hétnapos szabadságot kaptak az újévre, és még egy egyhetes szabadságot a téli napfordulóra, így két aranyhetük is volt.

A régi magániskolák tanárai és diákjai azonban előre is kivehették szabadságukat, így egy egyész hónapig is pihenhettek. A legtöbb közember azonban, például a parasztok, sosem mehettek szabadságra. Nekik egész évben a földeken kellett robotolni, ha úgy kívánta a szükség.

A Tang-dinasztia alatt azonban a tisztségviselők szabadságát is megkeseríthette néhány előírás. Ezek egyike volt, hogy a hivatalnokoknak látogatást kellett tenniük a császári udvarban újév napjának reggelén. Emiatt sokan nem tölthették az egész ünnepet családjukkal, vagy csak délután csatlakozhattak hozzájuk.

Szintén előírás volt, hogy a bírák nem hagyhatták el állomáshelyüket a tavaszünnep alatt, így ha családjukkal akarták tölteni az ünnepet, a családtagoknak kellett a bíró állomáshelyére utazniuk.

Dezong császár uralkodása idején a hivatalnokok szinte egyáltalán nem kaptak szabadságot, helyette részt kellett venniük az udvari ünnepeken.

A Song-dinasztia alatt a Tang korhoz hasonlóan hétnapos szabadságot kaptak a hivatalnokok, és még hetet az első holdhónap 15. napja körül, a lámpásfesztivál ünneplésére.

A helyi hivatalnokok külön engedményt kaptak: ők egy hónapos szabadságot kaptak az újévre.

A főváros magas rangú hivatalnokai azonban nem pihenhettek az ünnep alatt, távozásukról szó sem lehetett. Ők a császári udvar ünnepségeire voltak hivatalosak.

A közembereknek is biztosítottak némi vigasságot az újévi forgatagban. A Song-dinasztia Kaifeng fővárosában az embereknek megengedték, hogy szerencsejátékot űzzenek. Ez egy speciális vásári szerencsejáték volt, ahol akár tízezer jüant is fizetni kellett egyetlen narancsért, ha elvesztettük a fogadást.

A Ming- és Qing-dinasztiák csökkentették az ünnepnapok számát, ami a hivatalnokok ellenállását váltotta ki. Emiatt a hivatalnokok téli vakációt is kaptak végül, és a tavaszi szünettel együtt mindkettőt egy hónaposra nyújtották.

Tehát a Qing-dinasztia idején a hivatalnokok ismét egész aranyhónapokat élvezhettek. A téli napforduló, az újév, és a lámpásfesztivál közelsége miatt ezek az emberek közel egy hónapos szabadságot élvezhettek.

A császári udvar csak a hivatalnokok szabadságait szabályozta, a közemberekét nem. Így a parasztok és a kereskedők saját rutinjuk szerint tarthattak ünnepnapokat. Például egy-egy szakma istenének napján az adott szakmát művelők ünnepeltek, nem dolgoztak. Ugyanígy, a parasztok a föld istenének ünnepén pihentek.

A Minguo érában – azaz a Qing-dinasztia 1912-es bukásától a népköztársaság 1949-es kikiáltásáig – minden állami szervnél rendes munkaórák voltak a holdújév alatt. Ha valaki mégsem ment be dolgozni, azt azonnal kirúgták.

A Nanjingban székelő nacionalista kormány 1929-ben törölte el a holdnaptár használatát, így azután a Minguo korszakban hivatalosan nem volt tavaszünnep.

Nagyon komolyan vették az új szabályokat, és a mégis ünneplőket szigorúan megbüntették.

Bár a kormány mindent megtett, hogy megszüntesse a holdújév ünneplését, ezt a hagyományt nem tudták kiirtani az emberekből. Az új naptár szerint csak a kormányzati szervek küldtek ki újévi üdvözleteket, mindenki más továbbra is a holdújévet tekintette ünnepnek.

A nacionalista kormány 1934-re belátta, hogy értelmetlen harcolnia ezzel a hagyománnyal, így írásba adták, hogy „a holdújév ünneplése kapcsán, a kormányzati szerveket kivéve, a népszokásba nem kell túlságosan beleavatkozni." Ezután az emberek ismét nyíltan ünnepelhették a tavaszünnepet, azaz a kínai holdnaptár szerinti újévet.