Az ünnepek alatt, különösen a holdújév idején a kínai otthonokban rogyadoznak az asztalok a válogatott finomságoktól. A sok-sok különleges étel között a labazhou üdítő kivételt jelent szerénységével és egyszerűségével, mégis igazi ünnepi hangulata van, és közel hozza az embert a hagyományokhoz. A laba a 12. holdhónap 8. napján tartott laba ünnepre utal, ami idén január 17-ére esik. A zhou pedig a hétköznapi, országszerte kedvelt kását jelenti. A laba kása pontos hozzávalói városról városra változhatnak, de általában különböző gabonákat, babféléket, mogyoróféléket és szárított gyümölcsöt tartalmaz.

A laba kását először áldozati ételként főzték az ősöknek és az isteneknek a laba ünnep alatt, a téli imádat részeként. A földműves társadalomban a 12. holdhónapban, azaz layue alatt a családok az utolsó betakarításból eltett ételeket ették. A gazdag és változatos hozzávalókból főzött kásával ünnepelték az elmúlt év jó termését, és ezzel kívántak még jobbat a következő évre. A laba kása már több mint ezer éve, a Song-dinasztia alatt is népszerű volt, a korabeli feljegyzések szerint. Akkoriban a császári család ezzel vendégelte meg az udvart és a hivatalnokokat, a közrendű családok pedig rokonaikkal és barátaikkal osztoztak a kásán, jó szerencse reményében.

Ahogy nyugaton a pogány ünnepekkel történt a kereszténység megjelenése után, Kínában is a buddhizmus érkezése átalakította az ünnepeket. A buddhisták számára a laba ünnep Buddha megvilágosodásának napja. A buddhista írások szerint Siddhārtha Gautama legyengült, miközben a megvilágosodást kereste, egy falusi lány pedig tejjel és rizspudinggal kínálta meg, visszahozva egészségét. Ezt követően 49 napig meditált, és végül megvilágosodott. A kínai buddhizmus szerint ez pont a 12. holdhónap 8. napján történt. A rizs, a szárított gyümölcsök és a laba kása egyéb hozzávalói szintén a Buddhának szánt hagyományos áldozatokká váltak. A templomok és kolostorok mind a mai napig kásával vendégelik meg tanítványaikat, a hívőket és a szegényeket. A laba kását ezért Buddha kásaként is ismerik.

A Qing-dinasztia alatt, amikor a tibeti buddhizmus erős hatást gyakorolt a császári családra, a laba kását különösen szigorúan vették az ünnep alatt. A 12. holdhónap első napján a császári háztartás tüzelőt és hozzávalókat küldött a Yonghegong lámatemplomba, az akkori császári templomba, ami most is működik Peking belvárosában. A templomban van egy külön laba kása főzésre tartott, fél méter mély és két méter átmérőjű rézüst. A császári laba kása valóban császári volt: csak a legjobb tejszín, köles, ragacsos rizs, datolya, dió, longan, napraforgómag, mazsola és egyebek kerülhettek bele. A 12. holdhónap hatodik napján a császár kása-áldozó hivatalnokot küldött, aki csapatával együtt felügyelte az előkészületeket. A hetedik napon begyújtották a tűzhelyt, és az ünnep hajnaláig főtt a kása. Az első adag kása a Buddháé volt, a második a császáré és udvaráé, a harmadik a magas rangú hivatalnokoké és nagylámáké, az ötödik a Yonghegong minden lámájáé, az utolsó pedig a közembereké.

A laba kása főzése még mindig élő hagyomány a Yonghegongban. A laba ünnep reggelén mindenki ingyen kaphat egy tál tápláló laba zhou-t, aki megjelenik a templomnál. Türelemre azonban szükség lesz: 2014-ben a templom 99 üstnyi kását osztott szét 4500 zarándok és turista között, sokan közülük már reggel ötkor sorban álltak. A téli hidegben nagyon jól esik a laba kása, ami egész évre szerencsét hozhat fogyasztóinak.