A 大公无私 dà gōng wú sī tehát azt jelenti, hogy önzetlenség, pártatlanság, de mégis hogy kerül a csizma az asztalra, pontosabban ebbe a mondásba a herceg, nagyherceg jelentésű 大公 dà gōng? Mint majd a történetből is látszik, sehogy. A herceg nem herceg, de a 大公 dà gōng persze 大公 dà gōng (nota bene 至公 zhì gōng), csak éppen a 公 gōng szónak a rendőrség jelentésű 公安 gōngān szóban levő nyilvános, közösségi, köz- jelentésére kell gondolni. Arról van tehát szó, hogy valaki horribile dictu mindenkivel, az egész közösséggel önzetlen, pártatlan, ahogy az a szólás mögötti történetből ki is derül. Íme.

Az ótestamentumi jövés-menésre, csodacunamira és teofániákra gondolva nem meglepő, de ismét biztonságosan régen, a Tavaszok és Őszök korában történt valami érdekes, amiből aztán a 大公无私 dà gōng wú sī szólás jegecesült ki. Jelesül az, hogy egy király megkérdezte 祁黄羊 Qí Huáng yángtól, tudna-e valakit ajánlani Nanyang magisztrátus fontos posztjára. Az ajánlott személy Xie Hu (解狐 Xiè Hú) volt, 祁黄羊 Qí Huáng yáng politikai ellensége.

Amikor a király hitetlenkedett az ajánláson, no nem azért, mert Xie Hu utóneve azt jelenti, hogy róka, hanem mert politikai, de bármilyen ellenfelét legritkább esetben ajánlja az ember jól jövedelmező állásba, ugyebár azért lett ebből a történetből is közmondás, akkor 祁黄羊 Qí Huáng yáng azt válaszolta, hogy a kérdés a posztra megfelelő emberre vonatkozott, nem pedig a politikai ellenségére.

Nos, itt grabancon is ragadhatjuk a történet pszeudo jellegét. 祁黄羊 Qí Huáng yáng válasza ugyanis logikailag hibás, ha a politikai ellenségére kérdezett volna a király, természetesen akkor is ugyanezt a nevet kellett volna említenie, hiszen Xie Hu egyszerre volt a posztra megfelelő ember és 祁黄羊 Qí Huáng yáng politikai ellensége is. Itt tehát 祁黄羊 Qí Huáng yáng csúsztatott, bár ki tudja, miért. Talán nem találta olyan frappánsnak „a kérdés a posztra megfelelő emberre vonatkozott, nem pedig a politikai ellenségemre, bár jobban belegondolva mindkét kérdés esetében Xie Hut neveztem volna meg, úgyhogy ezen a válaszon még dolgozni kell egy keveset, mi lenne, ha holnap visszatérnénk a problémára"-változatot.

Vagy talán a királyt oktatta ki ilyen ötletesen, hogy fogalmazná már meg szabatosabban a kifogását, mert ha a király ezt mondja: „De ember, Xie Hu a politikai ellenséged, hát miért ajánlod őt az említett posztra, ez nem szokásos és szerintem nem is logikus válasz", akkor már nemigen lehet félreértés. No, de a királyok, császárok, pontifexek és úgy általában a notabilitások sem a szabatos válasziakról, logikus kérdéseikről híresek.

A történetnek persze még nincs vége, sőt. 祁黄羊 Qí Huáng yáng ugyanis később a saját fiát, 祁午 Qí Wǔt ajánlotta bírónak, és ekkor megismétlődött az előző párbeszéd a király és közte az új névvel és ezzel a másik pozícióval. Vagyis: miért a fiadat ajánlod vs. a kérdés a posztra megfelelő emberre vonatkozott, nem pedig a fiamra. És ismét: ha a kérdés 祁黄羊 Qí Huáng yáng fiára vonatkozott volna, akkor is azt kellett volna mondania, hogy 祁午 Qí Wǔ. Tulajdonképpen az is meglehet, hogy a kommunikációs disaster e mintapéldájának kiagyalója kacsintott itt ki a hallgatóra, olvasóra, hogy az vajon észreveszi-e az ellentmondást, tudatosítja-e az utalás nyomán a történet fikció jellegét, valamint azt, hogy a tudás, az ismeret, az empírián nyugvó ítélet tulajdonképpen paradoxon. Hogy a megértés és felfogás különböző és diszparát félreértések és félremagyarázások eredményeként és eredőjeként kialakuló és lecsupaszodó illúzió és fata morgana. És akkor már bőven érthető, miért tetszett annyira Konfuciusznak is a történet.