• Magunkról• Oldaltérkép• Kapcsolat
HÍREK MÁS PERSPEKTÍVÁBÓL
Nagyvilág | Gazdaság | Biztonságpolitika | Kultúra és Társadalom
Művészeti fesztivál segít Sanghaj nemzetközi kulturális világvárossá válásában
2016-11-28 16:31:20
CRI






Idén már 18. éve rendezték meg a Sanghaji Művészeti Fesztivált, amelyen 35 nap alatt 101 előadást mutattak be a kínai és a külföldről érkezett művészek. Az elmúlt 18 évben a sanghaji kormányzat törekvése az volt, hogy a Sanghaji Nemzetközi Művészeti Fesztivált (SNMF) a város védjegyévé változtassa. A fesztivál hírneve miatt egyre több neves művész, művészeti csoport vesz részt ebben a Sanghajban jól ismert művészeti eseménysorozatban.

Tavaly a Sanghaji Nemzetközi Művészeti Fesztivál kezdeményezte, hogy az „Övezet és út" mentén fekvő 18 ország 22 művészeti fesztiváljának közreműködésével alapítsák meg a művészeti fesztiválok szövetségét. A Magyar Kulturális Hét is ennek a hosszú távú együttműködési mechanizmusnak az eredményeként került megrendezésre az idei sanghaji művészeti fesztiválon. A MÜPA két produkcióját, a Muzsikás együttes, a Magyar Nemzeti Filharmonikus Zenekar, Roby Lakatos és zenekarának előadásait láthatta a sanghaji közönség. Cserébe idén néhány kiváló fiatal kínai művész előadása került magyar színpadokra. Mao Shengrong, a Sanghaji Nemzetközi Művészeti Fesztivál marketing és kommunikációs vezetője rádiónknak adott interjújában bemutatta az ifjú művészeket támogató projektet.

„Egyre gyümölcsözőbb lesz az „Övezet és út" együttműködési mechanizmus. A kínai művészeti alkotások, különösen a fiatal művészek alkotásai is ezen a platformon keresztül kerülhetnek az európai közönség elé. Például a Wang Yabin által rendezett The Moon Opera című táncdráma idén Budapesten is látható volt. Ez egy szomorú történet, előadása közben zokogást is hallottam a nézőtéren. Külföldre általában nagy kínai produkciókat szoktak vinni, nem pedig kortárs, fiatal művészek alkotásait, így voltak olyanok is a közönség soraiban, akik Bécsből jöttek megnézni az előadást."

The Moon Opera

Idén ötödik éve működik az ifjú művészeket támogató projekt Sanghajban. A Sanghaji Nemzetközi Művészeti Fesztivál az ifjú művészek alkotásainak külföldi népszerűsítését tekinti feladatának. Az idei sanghaji előadó-művészeti vásáron a kínai és a külföldi művészeti társulatok összesen 146 együttműködési szándéknyilatkozatot írtak alá, ami azt jelenti, hogy a közeljövőben több kitűnő kínai produkció léphet a világ színpadjaira.

„A művészet elöregszik, ha fiatalok nem vesznek benne részt" – mondta Tan Dun kínai zeneszerző, karmester. A Sanghaji Nemzetközi Művészeti Fesztivál arra törekszik, hogy széles körben, világszerte megismertesse a fiatal művészek alkotásait.

A „Művészet az ég alatt" című nonprofit előadássorozat a művészeti fesztivál keretében idén már 3. éve került megrendezésre. A művészek ingyenes előadásokat tartanak szabad tereken. Az előadásokra belépőjegyet online vagy a helyszínen kérhet a közönség. Rádiónk tudósítói november 5-én a Muzsikás együttes szabadtéri koncertje előtt 45 perccel érkeztek a helyszínre, de a zeneszerető sanghajiak már hosszan kígyózó sorban vártak a bejutásra.

„Minden szabadtéri előadás professzionális színvonalú, hiszen itt is ugyanazok az előadók lépnek fel, mint a színházakban a művészeti fesztivál idején. Azt is lehet mondani, hogy a művészeti fesztivál legjavát szabadtéren is bemutatják a közönségnek."

Idén a „Művészet az ég alatt" előadássorozat keretében 88 ingyenes előadást tartottak, valamennyit a színházi fellépés előtt. Amikor három évvel ezelőtt elindult az ingyenes előadássorozat, akkor pont fordított volt az ingyenes és a színházi előadások sorrendje. Akkoriban még aggódtak, hogy az ingyenes előadások befolyásolnák a jegyárusítást. Ez most már nem gond.

„Felesleges volt az aggodalom, sőt rájöttünk, hogy sokkal jobban fogytak a jegyek azokra a műsorokra, amelyeket szabadtéren is bemutattunk, mint azokra, amelyek csak a színházban voltak láthatók. Ennek talán az az oka, hogy az emberek az ingyenes előadáson látták, milyen jók ezek az előadások, és még többet, még jobbakat akartak látni, ezért a színházi jegyek napok alatt elkeltek. A szabadtéri ingyenes előadások lényegében nagyobb közönséget hoztak be a színházakba, és segítettek a város művészeti, kulturális hangulatának megteremtésében."

Tudósítónk arról is értesült, hogy az ingyenes műsorokat ugyan szabadtéri színpadon adják elő, a művészeti fesztivál szervezői azonban mindent megtesznek az előadások minőségének biztosításáért, pl. a komolyzenei koncertekre a hangversenyterem minőségi követelményeinek megfelelően helyeztek el hangszórókat és akusztikai burkolatot, a balettelőadások során pedig a szabadtéri színpadra is balettpadlót fektettek.

A Sanghaji Nemzetközi Művészeti Fesztivál néhány előadását iskolákba is elvitték. Először egyetemi színpadokon, az utóbbi két évben pedig már középiskolákban és általános iskolákban is láthatók voltak világszínvonalú előadások. Ez gyerekekre szabott művészeti fesztivál.

Mao Shengrong elmondta, hogy a fesztivál szervezői a művészekkel kötött szerződésbe is belevették az iskolai fellépéseket, a meghívott művészek nagyon szívesen támogatják, hogy a gyerekeknek is bemutassák a műveiket. A művészek között olyan nevek is vannak, mint Charles Dutoit svájci karmester, Vadim Repin hegedűművész és a Brit Királyi Filharmonikus Zenekar tagjai is.

„Idén egy dán színtársulatot hívtunk meg egy sanghaji vak gyerekeknek indított iskolába. Nekünk, látóknak talán nehéz megérteni, hogyan »nézik« a színdarabot ezek a gyerekek, de a dán színészek a vak gyerekek közé mentek, hogy a gyerekek tapintással érezhessék a színészek mozgását és arckifejezéseit. Nagyon megható élmény volt. Ezeknek a gyerekeknek kevés lehetőségük van arra, hogy művészeti élményt szerezzenek, de szerintem tudtunk segíteni nekik, hogy más módon is szerezzenek ismereteket a világról. Talán számukra sötét, egyszínű a világ, de jó lenne, hogy a mi erőfeszítésünk által színesebb lenne az életük."

A dán színtársulat a vak gyerekeknek indított iskolában

A már 11 éve a művészeti fesztivállal foglalkozó Mao Shengrong elmondta, hogy gyermekkorában ő maga is részesült művészeti oktatásban, akkor szeretett bele a művészetbe, és felnőttként karriert is befutott művészeti területen.  

„A művészeti oktatás olyan, mint a gyermekek szívébe ültetett mag, megváltoztathatja a művészet jövőjét" – mondta Mao Shengrong.


Vélemény
Hírek top10
Műsorok top10
Egészségtippek
Heti kínai vicc
• Az úrfi
Ketten vitatkoznak: ki a boldogabb, a nagyúr avagy az úrfi? Egyikük azt mondja, hogy a nagyúr a boldogabb, hiszen minden földi jóval rendelkezik, mindenkinek parancsolhat. A másik viszont azt állítja, hogy az ifjú úr a boldogabb, hiszen gond nélkül él, mindent készen kap, nem úgy mint az apja...
More>>
Nyelvlecke
Bemelegítés
Párbeszédek
Nyelvi Lábjegyzet
Kulturális tippek
Gyakorlatok
Turizmus
Világörökség
Táj-kép
Utazzunk a múzeumokba
MűsorvezetőkKapcsolat
E-mail: hun@cri.com.cn Tel: 86-10-6889-2124 Fax: 86-10-6889-2089
Címünk:
Hungarian Service, CRI-32 China Radio International P.O.Box 4216, BEIJING P.R.China 100040
© China Radio International.CRI. All Rights Reserved.
16A Shijingshan Road, Beijing, China