A CRI tudósítója Muzsikás két koncertje közötti szabad időben beszélt Hamar Dániellel, a Muzsikás együttes egyik alapító tagjával.
CRI: Először is, tegye meg, hogy néhány mondatban bemutatja a Muzsikás együttest.
HD: Hamar Dániel az én nevem, én a Muzsikás együttes egyik alapító tagja vagyok. A Muzsikás együttes négy zenészből áll, de egy ilyen úton, mint ma is, sok vendéget hívunk. A négy zenész: én Hamar Dániel vagyok, Sipos Mihály hegedűs, Porteleki László hegedűs és Éri Péter brácsás. Mindenki persze más hangszereken is zenél. Most, a mai koncerten egy táncos pár volt velünk Farkas Zoltán és Tóth Ildikó, és egy moldvai énekes, Petrás Mária. A nemzeti filharmonikusokkal való koncerten még egy másik, pár, fiatal táncos pár és Herczku Ágnes még egy énekes jön, úgyhogy így 10 fős a Muzsikás csapat, ami nagyon ritka, ennyien, ilyen létszámmal ritkán utazunk.
CRI: Szóval ők nem szoktak a Muzsikással tartanak koncertet?
HD: Van amikor igen, de van amikor a fiatal táncos párral, vagy van amikor Herczku Ágnessel vagyunk, de az, hogy Herczku is és Petrás Mária is, ez most fordult elő először.
CRI: Első alkalommal járnak, lépnek fel Kínában? Milyen volt az élmény eddig?
HD: Első alkalommal vagyunk Kínában, így van. Nagyon fantasztikus. Tudtuk azt, hogy Kína rohamosan fejlődik, és hogy ami változás történt az utóbbi sok-sok évben, az maga egy csoda, de ezt most szemükkel látják, hogy tényleg így van. Tehát egy modern, szinte azt lehet mondani, hogy világváros közepén vagyunk, ahol érezzük még a régi hagyományt, mert hiszen ma reggel azt láttuk, hogy tajcsiznak a téren, ott az öreg mestert követik, ami egy régi hagyomány. Még látjuk a kis utcákban a régi kínai életet, és látjuk a fantasztikus felhőkarcolókat, meg a maglevet, amely a világ leggyorsabb vonata most. Számunkra ez egy óriási csoda.
CRI: Mostani programjukat kimondottan a kínai közönségre szabták?
HD: Igazából nem. Annyit kértek, hogy egy picivel látványosabb [legyen], és ezért hoztunk két pár táncost, mert akkor lehet látni, milyen egy érett tánc, és milyen egy fiatal lendületes tánc. Mert hiszen a táncot fiatalok is és idősek is táncolták faluhelyen. És külön énekes, Petrás Mária – aki az autentika, az eredeti – azt énekli, amint a saját falujában halott. És ott van Herczku Ágnes, aki professzionális énekes, úgyhogy ő mindent énekel, és ezeket a Bartókhoz, meg a Kodályhoz kapcsolódó dolgokat ő fogja énekelni.
CRI: A program nagy részét Bartók művei adják… Van különbség a kínai, esetleg az ázsiai és a nyugati közönség között?
HD: Nem hiszem. Nem hiszem, hogy van. Én azt hiszem, hogy a zene egy nemzetközi nyelv. Én úgy érzem, lehet, hogy magyarul nehéz megtanulni, de a zenét könnyű megérteni. Mert ahhoz nem kell tanulni, csak a szívet kell kinyitni.
CRI: A programjukban szerepel olyan szerzemény, amelyről tudják, hogy jó fogadtatásban fog részesülni?
HD: Szerintem mindegyik az lesz, mert a zene olyan, hogy utat tör, és ezek jó zenék, mert a népzene mindig jó, hiszen azért maradt meg. És Kodály és Bartók pedig egy olyan zeneszerző, aki nagyon sokat merített a népzenéből.
CRI: Olyan hangszert is megszólaltatnak, amelyet nem ismer a kínai közönség. Megpróbálják majd két dal között elmagyarázni, hogyan működik egy-egy hangszer?
HD: Azon még gondolkodunk, hogy mennyire lehet magyarázni, az mindig jót tesz a koncertnek. Tehát valami biztos, hogy kell, hogy elhangozzon, és hát valószínűleg ezt mi fogjuk és nem a szimfonikus zenekar, tehát mi fogjuk bemutatni a műveket. Az mindig egy kicsit közelebb hozza a közönséget, hogyha a zenész beszél a közönséghez. Mi ezt mindig csináljuk, a komolyzenében nem szokás.
CRI: A komoly zenében nem is szoktak ilyen hangszereket használni.
HD: Ott nem használnak ilyen hangszereket, nyilván, merthogy máshogy használják… Mert ugye a hegedű ugyanaz nálunk, mint a komolyzenében, de más technikával használjuk a hegedűt. Tehát van az a fajta gyakorlat, amit a faluban használnak, és van az, amit a klasszikus zenében, és mivel mi klasszikus zenét tanultunk, nekünk meg kellett tanulni ezt a másik fajta zenélési módot.
CRI: Ismerik a kínai népzenét? Van hasonlóság a kínai és a magyar népzene között?
HD: Nem, sajnos nem ismerem. Meg kell mondani, hogy ebben én nagyon műveletlen, sajnálom, de majd utána fogok nézni.
CRI: Most visszatérünk a magyar népzenére. Milyen témák jellemzőek a magyar népdalokra?
HD: Van a zene, és vannak a szövegek. A népdalszövegek mint versek, azokat mindenki maga választja. Egy adott dallamhoz nem társul egy adott szöveg, hanem mindenki összeteszi, ahogy akarja. És minden szöveget, aki énekel, az magáénak gondolja. Olyan, mint hogyha az ő életét mesélni el, az ő gondjait, az ő érzelmeit. Tehát ezek ilyen személyes, Az ének mindig személyes. Amiről szól, az az élet, minden magyar népdal az életről szól, sok a szerelemről, sok a bánatról, sok a vidámságról. És a balladák, azok ilyen történeteket mesélnek el. És maga a zene… abban minden benne van: a nagyon szomorú, és a nagyon duhaj vidám. A két véglet közül minden előfordul.
CRI: A Muzsikás együttes folyamatosan járja a világot, és több világhírű színpadon léptek már fel. Kik jelentik a célközönséget, az ott élő magyarok vagy a helyiek?
HD: Általában mindig a helyi emberek, amikor Japánba megyünk, akkor a japán közönség, Amerikába pedig amerikai. Angliában meg angol. Időnként előfordul, hogy egy magyar közösséghez megyünk zenélni, van úgy, de általában a helyi közönséghez megyünk, mert ők hívnak, és őket érdekli az, hogy mi az, amit mi zeneileg nekik adni tudunk.
CRI: Tartanak attól, hogy a magyar zene esetleg nem talál befogadó fülekre Kínában?
HD: Mi sose gondolunk erre. Mi úgy gondoljuk, hogy ha mi megszerettük ezt a zenét, azt más is meg tudja szeretni. Azt tudni kell, hogy én 21 éves voltam, amikor először ilyen zenét hallottam, mert ez a fajta magyar zene Budapesten sincs, nem volt. Ez faluban megőrződött, és nekem olyan faluban nem volt ismerőseim, ahol az a zene szolt. Én ezt megtanultam akkor. Onnantól kezdve kezdtem megtanulni, tehát nekem is ez a zene új volt. És ha én bele tudtam szeretni, más is bele tud szeretni.
CRI: A népzene, a népdalok mennyire népszerűek a magyarok, különösen a mai fiatalok körében?
HD: Nem annyira. Én szeretném, hogy sokkal jobb lenne. Mi ezért járjuk az országot, és minden évben elmegyünk 60 iskolába. És ilyen énekórát tartunk, és ezt ingyen, ezért nem kérünk pénzt. 6 éves kortól 18 éves korig, tehát csak különböző korosztályoknak. És egy ilyen koncert mindig délelőtt van, amikor iskolai tanítás lenne. Akkor nincs tanítás, az egész iskola összejön, és mi tartunk egy koncertet, és a tanárok is ott vannak. És itt próbáljuk megszerettetni ezt a fajta zenét, mert a rádió-televízióban nincs elég, nagyon kevés van. Eddig mindig sikerült. Ezt tizedik éve csináljuk. Az azt jelenti, hogy hatszáz iskolában voltunk, és nagyon sok, sok százezer gyereknek. Mert azt csináljuk, hogy Olyanokat, amiket szeretnek: hogy mesélünk nekik, megmutogatjuk a hangszert, mint ahogy itt is csináltuk, hogy bemutattuk külön-külön a hangszereket, ezt a gyerekeknek. Csak ott még jobban, játékosan.
CRI: Ahogy tegnap csinálták? Milyen volt?
HD: Nagyon jó volt tegnap. Az volt a jó, hogy közvetlenül értették, amit mondtunk, mert mindenki tudott angolul, ez egyszerűbb így, hogy tudják a nyelvet. A tolmács mindig egy kicsit lassít. Mert mondok, fordít, mondok, fordít… És ott pedig mondom és azt érzem, hogy meddig, mennyit, mit kell mondani
CRI: Szívesen dolgoznak együtt a fiatalabb generáció tagjaival? Vagy a Muzsikás együttes egy zártabb közösséget jelent?
HD: Vendégként igen, de tagként nem. Mi összeszoktuk, ez olyan, mint egy vonósnégyes… A vonósnégyesben is lehet egy plusz zenész, de nem cseréli a vonósnégyes a hegedűst egy más hegedűsre, mert 20 év munkát vagy 40 év munkát már nem lehet olyan könnyen lecserélni. Mert mi egymás gondolatát ismerjük. Tehát tudjuk azt, hogy, Hiszen a zene egy része improvizáció, amit mi csinálunk, és tudom, hogy a másik mit csinál. Érzem azt, hogy mi fog következni, mert tudom, hogy milyen.
CRI: Akkor a magyar népzenészek hogyan tudják továbbadni tudásaikat a fiatal zenészeknek?
HD: Nagyon komoly oktatás van már. Vannak zeneiskolák és a Zeneakadémián is van népzenei oktatás. Megvan az archívum, most már megvan a módszer, hogy az újabb és újabb nemzedék hogyan tanulja meg ezt a zenét.
CRI:Ne haragudjon, hogyha ezt kérdezem, de mi lesz a Muzsikással 30 évvel ezután?
HD: Azt nem tudom. A zene fiatalon tart, az biztos. De hát száz évig senki sem él. Nem tudom mi lesz. Még egészségesek vagyunk, még tudunk zenélni, még nagyon sok koncertünk van, sokkal többet tudunk zenélni, mint a fiatalok, sokkal többet bírunk, mint nagyon sok fiatal zenekar. Tehát nekünk ez nem okoz nehézséget, hogy egy nap négy koncert, mert van, hogy egy nap négy koncertünk van. Mi szeretjük és csináljuk. Nem tudjuk, tehát de harminc év egy kicsit soknak tűnik, de 10 év az biztos, vagy 20 év, a fene se tudja. Ezt nem mi döntjük el.
CRI: Hogy látják a magyar népzene fejlődését a jövőben?
HD: A népzene most már nem a faluban van. Faluban kezd eltűnni. Egyre kevesebb olyan falu van, ahol a népzene eredeti hangzásban szól, de még vannak, és a faluban is vannak fiatal zenészek. A népzene két módon marad meg, vagy az archívumban, mint egy tudományos gyűjtemény, mint egy múzeum, vagy amikor mi használjuk és a mindennapi életben ezt használjuk, ezt a zenét. Ez az élő, de ez már nem fejlődhet. Mi már nem tudunk népdalt írni, mert a népdalt egy közösség találja ki vagy hozza létre. És azok a közösségek már nem olyanok, akik ezt létrehozták. Ez a fajta zene egy életmódhoz kötődik, és az életmód megszűnt. Mint ahogy nem otthon sütnek kenyeret az emberek, pedig az sokkal jobb, de már senki nem süt otthon, pedig az sokkal jobb. Akkor amikor én gyerek voltam, akkor még egy hétre sütöttek kenyeret. Minden héten egyszer sütöttek, és egy hétig friss maradt. És az nagyon minőségi volt. Ilyen kenyeret nem lehet már enni, de már nem is tudja senki se, hogy hogy kell csinálni. Tehát ahogy a kenyérsütésnek a tudása elveszett, így fog elveszni a népzene is, reméljük, sokkal lassabban.
CRI: De a jó hír az, hogy a népzene elkezdett terjedni.
HD: Így van. Mi, akik visszük, meg a fiatalok, akik már nem a faluból jöttünk, hanem megtanultuk ezt a zenét, mi azért szeretjük és tanuljuk, és visszük tovább, azért megtanítjuk. Így marad meg… Hogy nem a faluban, hanem a városban. Így meg tud maradni.
CRI: Három évvel ezelőtt a 100 Tagú Cigányzenekar a szűkös anyagi támogatásra panaszkodott a Kínai Nemzetközi Rádiónak. A Muzsikás együttes is hasonló gondokkal küszködik?
HD: Nekünk soha nem volt anyagi támogatásunk, mert nem kellett, mert mi csak négyen vagyunk. Egy 100 tagú zenekarnak kell próbaterem, iroda, szervező, adminisztrátor, könyvelő, az egy más műfaj. Egy 100 tagú zenekart nem lehet fönntartani csak állami támogatással, mint ahogy a szimfonikus zenekarok is csak állami támogatással működnek. De a vonósnégyes már nem, meg a zongoraművész se, mi nem kapunk állami támogatást soha, nem is kértünk. Mi abból élünk, hogy koncerten kapunk tiszteletdíjat, vagy eladják a lemezünket.
CRI: Mi jelent gondot, mit változtatnának szívesen?
HD: Szerintem semmit. Ez működik 43 éve… Mi nem akarunk változtatni. Mindig új és új dolgokat akarunk csinálni, és mindig már zenészekkel is szívesen együttműködtünk. Most például először lesz ez, hogy a nemzeti filharmonikusokkal fellépünk. Még sohasem volt együttműködés. Nagy zenekarokkal már sokat zenéltünk, a BBC szimfonikusokkal voltunk, a francia rádiózenekarral, a londoni sinfoniettával, szóval nagyon sok híres zenekarral, de velük [nemzeti filharmonikusok] még nem, Magyarországon se.
CRI: Mi a fellépés üzenete? Milyen élményekkel térjenek haza a kínaiak a koncertről?
HD: Két dolog. Az első az, hogy a zene fontos mindenkinek. A második az, hogy létezik egy kicsi ország Európa közepén, akinek van egy saját zenéje, és az a saját zene nem csak a miénk, hanem a világé is, lehet örülni neki. Mert a zene soha nem csak ahhoz tartózik, ahol megszületett, hanem a zene az mindenkié.
