• Magunkról• Oldaltérkép• Kapcsolat
HÍREK MÁS PERSPEKTÍVÁBÓL
Nagyvilág | Gazdaság | Biztonságpolitika | Kultúra és Társadalom
Lezajlott az „Övezet és út" Nemzetközi Együttműködési Fórum
2017-05-18 16:52:26
CRI
Pekingben fontos nemzetközi találkozót rendeztek május 14-én és 15-én, vasárnap és hétfőn. A nagyszabású eseményen, az „Övezet és út" Nemzetközi Együttműködési Fórumon 57 ország képviselője vett részt, felerészben állam-és kormányfők.

A részt vevő államokat egyetlen dolog kötötte össze: mindnyájan előnyöket remélnek Kína 2013-ban meghirdetett, évek óta folyó infrastrukturális beruházási programjától. A mostani, pekingi fórum a legrangosabb nemzetközi esemény volt a 2013-as indulás óta. Xi Jinping kínai államfő május 15-én azt is bejelentette, hogy 2019-ben Kínában lesz a második „Övezet és út" Nemzetközi Együttműködési Fórum is.

Magyarországon természetesen annak volt hírértéke Orbán Viktor miniszterelnök részvétele mellet, hogy Vlagyimir Putyin orosz és Recep Tayyip Erdogan török államfő, António Guterres ENSZ-főtitkár és Christine Lagarde, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) főigazgatója is a Fórum vendégei voltak.

Orbán Viktor mellett Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter is részt vett a Fórumon. A miniszter magyar részről három konkrét célt jelölt meg az Egy övezet, egy út stratégiával kapcsolatban: elsőként azt, hogy minél több magyar fejlett - elsősorban vízgazdálkodási, városüzemeltetési és informatikai - technológiát használjanak az Ázsia ezen részén megvalósuló óriási beruházásokban. A kormány továbbá azt szeretné, hogy minél több infrastrukturális fejlesztés, a lehető legtöbb Ázsia-Európa-útvonal Magyarországon keresztül haladjon, ezzel is növelve a magyar termékek exportálásának lehetőségét Ázsiába. Cél emellett, hogy az Egy övezet, egy út stratégia keretében Európába irányuló kínai befektetések egy jelentős része Magyarországra érkezzen, amit kiválóan szolgálnak az elmúlt időszakban megindított adócsökkentések, a kutatás-fejlesztési kedvezmények és a Digitális Magyarország-program - fejtette ki.

Mit jelent az „Övezet és út"? A Fórum megnyitó beszédében Xi Jinping kínai államfő úgy fogalmazott, hogy az „Övezet és út" kiépítésének lényege a különböző országok stratégiáinak összekapcsolása, és egymás kiegészítése ebben a folyamatban. Kína már több mint negyven országgal és nemzetközi szervezettel írt alá együttműködési szerződéseket, és körülbelül harminc országgal folytat együttműködési mechanizmust. A mostani fórum idején Kína még számos együttműködési szerződést és akciótervet ír majd alá az érintett országokkal, emellett több mint hatvan országgal és nemzetközi szervezettel közösen tesz javaslatokat az „Övezet és út" keretében folytatott együttműködésekre.

A mostani eredményességet jelzi az a kilenc pont is, amit a Fórum zárásaként fogalmaztak meg. Megerősítik az országok gazdaságfejlesztési politikáinak koordinálását, előmozdítják a szabad kereskedelmet. Az eddig aláírt 68 együttműködési dokumentumot 270 együttműködési szándéknyilatkozat követte. Folytatódik a Kínai és Európa közötti vasútvonal építése, Kínán belül 21 tartományi szintű terület, Európában pedig 11 ország 29 városát érintve. A fórum során Kína bejelentette, hogy újabb 100 milliárd jüant fektetett be az „Övezet és út" alapba. 2014-től 2016-ig Kína 20 országban 56 gazdaságfejlesztési övezetett létre. 2018-ban kínai nemzetközi export-import kiállítást tartanak Kínában. A tudományos és technikai akcióterv keretében több mint 2500 fiatal kutatót hívnak Kínba, és 5000 tudományos és adminisztratív szakembert képeznek ki. Az elkövetkező három évben több mint 60 milliárd jüant adományoznak az „Övezet és út" kezdeményezés által érintett országok jóléti programjainak. Végül, de nem utolsó sorban a további együttműködések érdekében kapcsolattartó szervezetek létrehozásáról döntöttek.

Mindent összevetve konferenciával és az együttműködésekkel kapcsolatban Xi Jinping úgy fogalmazott, hogy a különböző országok közösen vitatják meg az „Övezet és út" kiépítését, és az elért eredményekből is közösen részesülnek.

Pónyai Réka

Vélemény
Hírek top10
Műsorok top10
Egészségtippek
Heti kínai vicc
• Az úrfi
Ketten vitatkoznak: ki a boldogabb, a nagyúr avagy az úrfi? Egyikük azt mondja, hogy a nagyúr a boldogabb, hiszen minden földi jóval rendelkezik, mindenkinek parancsolhat. A másik viszont azt állítja, hogy az ifjú úr a boldogabb, hiszen gond nélkül él, mindent készen kap, nem úgy mint az apja...
More>>
Nyelvlecke
Bemelegítés
Párbeszédek
Nyelvi Lábjegyzet
Kulturális tippek
Gyakorlatok
Turizmus
Világörökség
Táj-kép
Utazzunk a múzeumokba
MűsorvezetőkKapcsolat
E-mail: hun@cri.com.cn Tel: 86-10-6889-2124 Fax: 86-10-6889-2089
Címünk:
Hungarian Service, CRI-32 China Radio International P.O.Box 4216, BEIJING P.R.China 100040
© China Radio International.CRI. All Rights Reserved.
16A Shijingshan Road, Beijing, China