• Magunkról• Oldaltérkép• Kapcsolat
HÍREK MÁS PERSPEKTÍVÁBÓL
Nagyvilág | Gazdaság | Biztonságpolitika | Kultúra és Társadalom
Kína a gazdasági globalizáció új motorja
2017-05-26 17:07:00
CRI

A napokban ért véget Pekingben az „Övezet és út" Nemzetközi Együttműködési Fórum. A csúcstalálkozó vívmányai öt nagy területet – politikai kommunikáció, infrastrukturális összeköttetés, zavartalan kereskedelem, tőkeáramlás, emberek közötti kapcsolódás – ölelnek fel, 76 főbb tételt érintenek, és a fórum több mint 270 konkrét eredményt hozott. Olasz szakértők és tudósok szerint Kína immáron a gazdasági globalizáció új motorja.

Paolo Gentiloni olasz miniszterelnök is a fórum résztvevői között volt, így az olasz sajtó a vártnál is részletesebben számolt be az eseményről. Pietro Paganini, a John Cabot Egyetem professzora elmondta, hogy miközben az Egyesült Államok a kereskedelmi protekcionizmus híve, Kína a kereskedelmi globalizáció éllovasává lépett elő. A kínai államfő és a kínai miniszterelnök a Davosi Világgazdasági Fórumon mondott beszédétől az „Övezet és út" Nemzetközi Együttműködési Fórumig Kína számos izgalmas lépést tett. Kína és az Egyesült Államok szerepe felcserélődött a globalizáció, a befektetések vonzása, a tőke és a szakemberek területén. Kína akkor vált a globalizáció új motorjává, amikor Donald Trump amerikai elnök egy ízben kijelentette, hogy az Egyesült Államok nem kíván nagy felelősséget és katonai terhet vállalni más országokért.

Paganini véleménye szerint Kína és a Nyugat másképp gondolkodik, de Kína „Övezet és út" kezdeményezése így is előmozdíthatja a világgazdaság virágzását. Mint mondta, manapság sok új kérdés merül fel, és noha gyors ütemben fejlődnek a tudományok és a technológia, a kérdések megoldása továbbra is várat magára. Kína nem a hagyományos nyugati nézőpontból tekint a nemzetközi ügyekre, és saját programja szerint kezeli a nemzetközi kérdéseket.

Méretét és hatását tekintve az „Övezet és út" kezdeményezés a modern idők legnagyobb vállalkozása. A nagyméretű infrastrukturális projektek Európát, Ázsiát és Afrikát is lefedik, és ezek biztosítják a kínai gazdaság növekedését. A professzor elmondta, hogy Kína folyamatos erősödésével nőttek a nemzetközi közösség Kínával kapcsolatos elvárásai is, és azt remélik, hogy Kína nagyobb mértékben vállal vezető szerepet a geopolitikában. A szabad kereskedelem a Nyugat találmánya, de Kína is támogatja. Kína gazdasági nagyhatalom, fontos szerepet játszik a geopolitikában, különösen az észak-koreai kérdésben. Kína diplomáciai befolyását is latba veti és a nemzetközi szintéren is felelősséget vállalni a Koreai-félsziget békéjének és stabilitásának megvalósításáért.

Néhány ország továbbra is kételkedik az „Övezet és út" jövőjében, és néhány ország megfelejtkezik a nyerő-nyerő együttműködés elvéről. Ezzel kapcsolatban Paganini megjegyezte, hogy Kína és az Európai Unió között vannak kereskedelmi és vámügyi súrlódások, de az „Övezet és út" helyes irányt mutat. Kína központi szerepet játszik a világgazdaság körforgásában, ugyanakkor a jövőben Kína fontos szerepet fog játszani kereskedelmi kapcsolódás elősegítésében és a tudomány és technológia fejlődésében. Kína nemcsak gyors gazdasági növekedését képes fenntartani, hanem a gazdasági és társadalmi fejlődés előmozdítója. A mai Kína kézben tartja saját fejlődését, fogyasztáson alapuló gazdasági növekedésre tér át. Kínában bőséges a tőke és rengeteg a fogyasztó, és ezzel együtt egyre nagyobb a kulturális hatása, osztozik a gazdasági globalizáció során szerzett tapasztalatain.

Az olasz kormány fejlesztési stratégiái és az „Övezet és út" összekapcsolásával kapcsolatban Guglielmo Noci, a Milánói Műszaki Egyetem professzora kijelentette, hogy Olaszországnak teljes mértékben ki kell használni a kezdeményezésben rejlő lehetőségeket a kikötők és az ipar fejlesztésében. A professzor elmondta, hogy Kína számára nem lesz elég a pireuszi kikötő az Európába irányuló áruszállításhoz. Olaszország kikötőket tud ehhez biztosítani. Erősíteni kell a kereskedelmi együttműködéseket az „Övezet és út" kezdeményezésben érintett 65 országgal, különösen Kínával, fogalmazott.

Más jelentések szerint Zdravko Pocivalsek szlovén gazdaságfejlesztési és technológiai miniszter a Kínai Nemzetközi Rádiónak (CRI) elmondta, hogy Szlovénia határozottan támogatja az „Övezet és utat", és véleménye szerint ez meg fogja teremteni a feltételeket az eurázsiai régió inkluzív és fenntartható fejlődéséhez.

A miniszter elmondta, hogy Szlovénia számos lehetőséget lát az „Övezet és út"-ban. Bízik abban, hogy az „Övezet és út" meg fogja erősíteni a részt vevő országok közötti gazdasági, társadalmi és technológiai együttműködéseket, növelni fogja a kereskedelmi és befektetési kapacitást, meg fogja teremteni a feltételeket az eurázsiai régió inkluzív és fenntartható fejlődéséhez.

Pocivalsek a szlovén kormányt képviselte a pekingi fórumon. Szerinte a mai világban az együttműködés erősítése és elmélyítése nagyon fontos, és ebben nagy sikereket ért el Kína és a részt vevő országok.

A miniszter nagyra értékelte az infrastrukturális összekapcsolódást, és elmondta, hogy az infrastruktúra kiépítése és összekapcsolása nélkül a gazdasági növekedés és a prosperitás sem lehetséges.

Vélemény
Hírek top10
Műsorok top10
Egészségtippek
Heti kínai vicc
• Az úrfi
Ketten vitatkoznak: ki a boldogabb, a nagyúr avagy az úrfi? Egyikük azt mondja, hogy a nagyúr a boldogabb, hiszen minden földi jóval rendelkezik, mindenkinek parancsolhat. A másik viszont azt állítja, hogy az ifjú úr a boldogabb, hiszen gond nélkül él, mindent készen kap, nem úgy mint az apja...
More>>
Nyelvlecke
Bemelegítés
Párbeszédek
Nyelvi Lábjegyzet
Kulturális tippek
Gyakorlatok
Turizmus
Világörökség
Táj-kép
Utazzunk a múzeumokba
MűsorvezetőkKapcsolat
E-mail: hun@cri.com.cn Tel: 86-10-6889-2124 Fax: 86-10-6889-2089
Címünk:
Hungarian Service, CRI-32 China Radio International P.O.Box 4216, BEIJING P.R.China 100040
© China Radio International.CRI. All Rights Reserved.
16A Shijingshan Road, Beijing, China