• Magunkról• Oldaltérkép• Kapcsolat
HÍREK MÁS PERSPEKTÍVÁBÓL
Nagyvilág | Gazdaság | Biztonságpolitika | Kultúra és Társadalom
Fontos szerep jut a pireuszi kikötőnek az „Övezet és út" kezdeményezésben
2017-05-31 14:30:56
CRI

Az „Övezet és út" kínai kezdeményezésben fontos szerep jut a Balkán-félsziget déli részén, Görögország délkeleti területén fekvő pireuszi kikötőnek. Görögország legnagyobb kikötőjét a világ ötven legnagyobb kikötője között tartják számon. 2016. augusztusban a kínai állami hajózási vállalat, a COSCO megvásárolta a pireuszi kikötő többségi tulajdonrészét, egész pontosan a részvények 67 százalékát. Kínai cég első alkalommal lett egy külföldi kikötő legnagyobb részvényese. Az azóta eltelt kilenc hónapban hogyan változott a pireuszi kikötő működése? Vajon a kínai cég teljesítette a korábbi ígéreteket? Változott a véleménye azoknak a görögöknek, akik korábban fenntartásokkal fogadták a kínai felvásárlás hírét? A Kínai Nemzetközi Rádió (CRI) tudósítója ellátogatott a kikötőbe, és megpróbált válaszokat találni ezekre a kérdésekre.

Pireuszt Európa déli kapujaként is emlegetik. Fu Chengqiu, a COSCO elnöke elmondta, hogy Pireusz stratégiai befektetést jelent a cég számára.

-------------bejátszás Fu Chengqiu--------------

„A pireuszi kikötőn keresztül elérhető a Fekete-tenger, az Adriai-tenger és a Földközi-tenger nyugati része, elhelyezkedését tekintve nagyon fontos. Komoly erőfeszítéseket tettünk, és végre sikeresen lezárult a beruházás, ami szerintem nagyon bölcs döntés volt."

2008-ban a COSCO és Görögország által megkötött szerződés értelmében a kínai óriásvállalat 35 éven át vezetheti a kikötőt. 2009-ben a nemzetközi gazdasági válság és a görög adósságválság miatt válságba került a görög gazdaság. A pireuszi kikötő üzleti tevékenysége akadozott, és gyakoriak voltak a sztrájkok. Wang Jian, a COSCO pénzügyi igazgatója akkor már Pireuszban volt.

-------------bejátszás Wang Jian-----------

„2009-ben nagyon rossz volt a helyzet Pireuszban. A létesítmények régiek és elmaradottak voltak. Sokat dolgoztunk, megismertük a helyi kultúrát, törvényeket és rendeleteket."

Wang Jian elmondta, hogy sokat tettek a görög munkások érdekében. Például a kikötő közelében egyetlen étterem sem volt, a munkásoknak maguknak kellett gondoskodniuk az ebédről. Miután a COSCO átvette az irányítást, úgy döntöttek, hogy a munkásoknak ingyenes ebédet biztosítanak. Az ehhez hasonló intézkedéseknek köszönhetően a görög munkások nagyra értékelték a kínai irányítást. Egy helyi munkás elégedetten nyilatkozott a változásokról.

--------------------bejátszás Dimitris---------------------

„A 2000 és 2010 közötti időszakban más kikötőben dolgoztam. Amikor idekerültem, teljesen megújult a kikötő. Pireusz teljesen más, mint a többi kikötő. Itt újak a létesítmények, újak a teherautók, sok a munkalehetőség, sok az ügyfél. Az itteni munkások örömmel dolgoznak, és jól keresnek. Olyan, mintha egy vadonatúj kikötő lenne."

A kikötő egy másik görög alkalmazottja 2010-től dolgozik Pireuszban.

-----------bejátszás Khanna Caresse----------------

„Nagyon jó a kínai vezetés, a COSCO sok pozitív változást hozott. A munkások szívesen dolgoznak itt, hiszen más földközi-tengeri kikötőkhöz képest nagyon jó a pireuszi kikötő. Szívesen dolgozunk itt."

Fu Chengqiu, a COSCO elnöke számára a legnagyobb kihívást a pireuszi kikötő nyereségessé tétele jelenti a tengeri szállítmányozás gyengélkedése közepette. Görögország elő akarja mozdítani az állami tulajdon privatizációját. Ebben a helyzetben Fu merész tervvel állt elő: a pireuszi kikötő teljes felvásárlását tervezik.

-----------bejátszás Fu Chengqiu---------------

„Arról beszélgettem a görög féllel, hogy költsünk többet, vállaljuk több tengeri szállítást, járuljunk hozzá a görög gazdaság növekedéséhez, és teremtsünk több munkalehetőséget Görögországnak."

A COSCO és a Görögországi Fejlesztési Alap nehéz tárgyalások után 2016. áprilisban írta alá a megállapodást, amelynek értelmében a COSCO 365 millió euróért megvásárolja a pireuszi kikötő részvényének 67 százalékát. A görög parlament júniusban hagyta jóvá az egyezményt. A felvásárlás mellett a COSCO arra is ígéretet tett, hogy öt éven belül további 300 millió eurót fordít a kikötő infrastrukturális létesítményeinek építésére.

A vásárlást követően a COSCO lett a legnagyobb részvényese a pireuszi kikötőnek, és a kínai cég első alkalommal irányít egy külföldi kikötőt. Volt egy olyan időszak, amikor megvalósíthatatlannak tartották a felvásárlást Görögországban, a tárgyalások sokszor stagnáltak, és komoly vita alakult ki Pireuszban. A város polgármestere, Ioannis Moralis elmondta, hogy a tények igazolták, hogy a felvásárlás nyerő-nyerő szituációt eredményezett.

Jelentések szerint a felvásárlást követően jelentősen javult a pireuszi kikötő helyzete, a tengeri szállítmányozás és a görög gazdaság gyengélkedése ellenére 2016-ban a kikötői forgalom kétszámjegyű növekedést realizált, az átmenő konténerforgalom 3,7 millió TEU volt, és ezzel a 8. legnagyobb kikötő Európában és a 38. a világon. Korábban a pireuszi kikötő a 93. helyen állt a világ kikötői közül.

A kínai áruk tengeri úton keresztül érkeznek Pireuszba, majd Pireuszból vasúton szállítják tovább Magyarországra, Ausztriába, Csehországba és Szlovákiába, és 3-4 napon belül megérkezhetnek a célországokba. A szállítás 5-10 nappal rövidült. Fu Chengqiu, a COSCO elnöke elmondta, hogy a pireuszi kikötőnek köszönhetően egyre több kínai cég „mehet külföldre".

---------bejátszás Fu Chengqiu--------------

„Pireusz fontos hely az >>Övezet és út<< kezdeményezésben. Egyre több kínai cég fektet be Görögországba, egyre több kínai gyártású áru érkezik Európába."


Vélemény
Hírek top10
Műsorok top10
Egészségtippek
Heti kínai vicc
• Az úrfi
Ketten vitatkoznak: ki a boldogabb, a nagyúr avagy az úrfi? Egyikük azt mondja, hogy a nagyúr a boldogabb, hiszen minden földi jóval rendelkezik, mindenkinek parancsolhat. A másik viszont azt állítja, hogy az ifjú úr a boldogabb, hiszen gond nélkül él, mindent készen kap, nem úgy mint az apja...
More>>
Nyelvlecke
Bemelegítés
Párbeszédek
Nyelvi Lábjegyzet
Kulturális tippek
Gyakorlatok
Turizmus
Világörökség
Táj-kép
Utazzunk a múzeumokba
MűsorvezetőkKapcsolat
E-mail: hun@cri.com.cn Tel: 86-10-6889-2124 Fax: 86-10-6889-2089
Címünk:
Hungarian Service, CRI-32 China Radio International P.O.Box 4216, BEIJING P.R.China 100040
© China Radio International.CRI. All Rights Reserved.
16A Shijingshan Road, Beijing, China