• Magunkról• Oldaltérkép• Kapcsolat
HÍREK MÁS PERSPEKTÍVÁBÓL
Nagyvilág | Gazdaság | Biztonságpolitika | Kultúra és Társadalom
Varsóban került sor a Kína, Oroszország és a KKE-országok fejlődéséről szóló negyedik fórumra
2017-06-09 10:16:15
CRI
A Kínai Nemzetközi Rádió (CRI) jelentése szerint június 4-én Varsóban megkezdődött a Kína, Oroszország és a közép- és a kelet-európai (KKE) országok fejlődéséről szóló negyedik fórum a Kínai Társadalomtudományi Akadémia és a lengyel Visztula Egyetem (Vistula University) közös szervezésében. A fórumon több mint harminc kínai tudós vagy egyetemi professzor és lengyel tudós jelent meg.

A fórumot először rendezték Lengyelországban. Az első három fórum házigazdája Oroszország, Fehéroroszország és Bulgária volt. A Kínai Kommunista Párt 18. kongresszusa után Xi Jinping kínai államfő azt javasolta, hogy az ideológiával és elmélettel foglalkozó kínai tudósok „menjenek külföldre", és gyakran cseréljenek véleményt a külföldi tudósokkal. Egyrészt hallgassák meg a külföldi tudósok Kína fejlődésével kapcsolatos tanácsait, másrészt számoljanak be Kína rendszeréről, fejlődési útjáról és elméletéről a külföldieknek. A fórumot Xi Jinping kezdeményezése nyomán indították útjára.

A varsói fórumon a résztvevők véleményt cseréltek a nemzetközi helyzet változásáról, az „Övezet és út" kínai kezdeményezésről, Kína és a KKE-országok közötti együttműködésről.

Deng Chundong, a Kínai Társadalomtudományi Akadémia marxizmust kutató intézetének elnöke három célt vár a fórumtól. „Az első cél a humán kultúra területén történő kínai-lengyel együttműködés megerősítése. Bízunk a kínai fejlődés irányában és a kínai kultúrában, de szívesen tanulunk más országok vagy nemzetek kultúrájából, ami különösen igaz a lengyel kultúrára. Kopernikusz, Chopin és Curie nagy hatású lengyelek, akiket a kínaiak is jól ismernek. A kínai tudósok kíváncsiak azokra az országokra, ahol ilyen nagy emberek születtek. A második cél az, hogy a kínai tudósok nagyobb szerepet játsszanak az „Övezet és út" kezdeményezésben, a Kína és a KKE-országok közötti „16+1" együttműködésben. A kínai államfő által kezdeményezett „Övezet és út" stratégia hozzájárul a világgazdaság élénküléséhez, az érintett országok közötti barátsághoz, együttműködéshez, fejlődéshez és „nyerő-nyerő" helyzet megteremtéséhez. Xi Jinping azt reméli, hogy Kína öt területen – intézkedés, infrastruktúra, kereskedelem, pénzügy és emberek közötti kommunikáció – erősíti meg az együttműködést az „Övezet és út" menti országokkal. A kínai tudósok főleg a politikákban és az emberek közötti kommunikációban játszhatnak nagyobb szerepet. A harmadik cél a két ország tudósai közötti kommunikáció megerősítése. Lengyelország volt az első dominó a kelet-európai rendszerváltásban. Mit hozott Lengyelországnak a rendszerváltás? Hogyan látják a rendszerváltást a lengyelek? A kínai tudósok nagyon kíváncsiak a válaszokra. Ugyanakkor az óriási kínai fejlődés nagy figyelmet kap világszerte, így a lengyel tudósok körében is.

Deng Chundong szerint eredményes volt a fórum, és megtették az első lépést a két ország tudósai közötti kommunikáció és együttműködés felé.

------------bejátszás (Deng Chundong)-------------------

„A fórum megrendezése hozzájárult a két ország tudósai közötti megismeréshez és megértéshez. A lengyel professzorok előadásukban ismertették a lengyel gazdasági és társadalmi fejlődés alakulását, valamit a rendszerváltás előtti és utáni helyzetet. Sok új ismerettel gazdagodtak a kínai tudósok."

Wojciech Pomykalo lengyel professzor úgy véli, hogy a fórum megrendezése jó alkalmat jelent a különböző vélemények megosztásához.

---------------bejátszás (Wojciech Pomykalo)--------

„Az »Övezet és út« újdonság, és sokan a politika és a gazdaság szemszögéből elemezték ezt az új koncepciót, de a kínai és a lengyel szakemberek közül is kevesen beszéltek a stratégia filozófiai oldaláról. Szerintem érdemes a filozófia szemszögéből is megvitatni az »Övezet és út« kezdeményezést, hiszen a stratégia érinti a nagy és kis országok közötti viszonyt. Az együttműködésben mind a nagy, mind a kis országok azonosak és egyenlők, ami mögött filozófia is áll. Hangsúlyozni kell ezt az egyenlőséget, hiszen e nélkül nehezen valósul meg az »Övezet és út«."

Jerzy Rzymanek, a lengyel „16+1" szervezet elnöke a következőket mondta erről.

----------------bejátszás (Jerzy Rzymanek)--------------

„A fórum megrendezése nagy jelentőséggel bír, hiszen Lengyelországban még kevés az »Övezet és út« kezdeményezésre vonatkozó információ annak ellenére is, hogy a lengyel kormányfő megjelent a Pekingben tartott »Övezet és út« Nemzetközi Együttműködési Fórumon. A jelenlegi fórum segít abban, hogy a lengyelek jobban megismerjék az »Övezet és út« kezdeményezést."


Vélemény
Hírek top10
Műsorok top10
Egészségtippek
Heti kínai vicc
• Az úrfi
Ketten vitatkoznak: ki a boldogabb, a nagyúr avagy az úrfi? Egyikük azt mondja, hogy a nagyúr a boldogabb, hiszen minden földi jóval rendelkezik, mindenkinek parancsolhat. A másik viszont azt állítja, hogy az ifjú úr a boldogabb, hiszen gond nélkül él, mindent készen kap, nem úgy mint az apja...
More>>
Nyelvlecke
Bemelegítés
Párbeszédek
Nyelvi Lábjegyzet
Kulturális tippek
Gyakorlatok
Turizmus
Világörökség
Táj-kép
Utazzunk a múzeumokba
MűsorvezetőkKapcsolat
E-mail: hun@cri.com.cn Tel: 86-10-6889-2124 Fax: 86-10-6889-2089
Címünk:
Hungarian Service, CRI-32 China Radio International P.O.Box 4216, BEIJING P.R.China 100040
© China Radio International.CRI. All Rights Reserved.
16A Shijingshan Road, Beijing, China