• Magunkról• Oldaltérkép• Kapcsolat
HÍREK MÁS PERSPEKTÍVÁBÓL
Nagyvilág | Gazdaság | Biztonságpolitika | Kultúra és Társadalom
Szegecs, rojt és puli már Pekingben is
2014-03-28 13:29:22
CRI

Az ázsiai nők és férfiak is a célcsoportodnak számítanak?

Bencsik Ágnes: Ez egy általános kezdeményezés, aminek az első és legfontosabb célcsoportja még mindig a magyar. Az már az egyes Magyar tervezők márkastartégiájától függ, hogy érzik-e úgy, hogy az ázsiai és azon belül a kínai és vagy a japán piacra szeretnének-e betörni. Én úgy tudom, hogy a tervezőknek vannak ilyen ambícióik, egyre több magyar tervező kap komoly befektetőt maga mögé, ami azt jelenti, hogy olyan menedzsment hátteret kaphat a márka, amivel egészen új perspektívák nyílnak előtte, és mi hosszú távon azpn dolgozunk a Design Terminálnál, hogy minél több kockázati tőke befektető találja meg a magyar dizájnereket, köztük a magyar divattervezőket is. A Gombold újra kezdeményezés hosszútávú célja az, hogy fiatal vállalkozókat segítsünk, akik el tudják indítani a saját márkájukat, illetve azzal a későbbiekben ki tudnak lépni a nemzetközi piacra. Tudatosítja az emberekben azt, hogy léteznek ezek a márkák és magyar tervezőktől is lehet magyar öltözékeket vásárolni.

Mi a helyzet azzal a kezdeményezéssel, hogy azok számára is elérhetővé váljanak ezek a kollekciók, akik anyagilag nem engedhetnek meg maguknak dizájner termékeket?

Bencsák Ágnes: Én úgy gondolom, hogy a minőség az nem luxus, hanem egy teljesen más szolgáltatás. Az emberek fejében leginkább azt szeretnénk tudatosítani, hogy ha magyar termékre költ, akkor egyben minőséget vásárol, támogat egy magyar fiatal tervezőt, egy pályakezdőt, egy vállalkozót, és nem utolsó sorban nem fog vele szembejönni az utcán, illetve ha problémája akad a darabbal, akkor visszamehet a tervezőhöz. Akár a készítés során kikérheti a véleményét, tehát olyan plusz szolgáltatásokat kap, amit egy másik üzletben nem.

Reni, mik a legnagyobb terveid a kollekcióddal, hova szeretnél eljutni vele? Akár ide Ázsiába, Kínába is visszahoznád majd?

Gyöngyösi Renáta: Igen, akár ide is visszahoznám, szívesen. Nyitott vagyok mindenre. Többektől hallja az ember, hogy keletre kell jönni, mert ennek itt tere van és lehetőségünk van arra, hogy itt értékesítsünk és egyre több példa is van erre.

A kínai nők nem feltétlenül a minőségi dolgokat keresik, főleg a cipőknél látni, hogy közülük sokan nagyon rossz minőségű darabokban járnak. Ha te látsz perspektívát ezen a piacon, akkor gondolod, hogy az ázsiai nőknek szüksége lehet akár egy stílusváltásra is, a magyar stílusra?

Nem sok mindent láttunk még Pekingből, de amit láttunk az számomra inkább elkeserítő volt, mint pozitív. Tervezőként nekem majdnem mindegy, hogy hol vagyok sikeres, az a lényeg, hogy vásárolják a ruháimat és szeressék viselni őket.

(Készítette: K.E.)


1 2
Vélemény
Hírek top10
Műsorok top10
Egészségtippek
Heti kínai vicc
• Az úrfi
Ketten vitatkoznak: ki a boldogabb, a nagyúr avagy az úrfi? Egyikük azt mondja, hogy a nagyúr a boldogabb, hiszen minden földi jóval rendelkezik, mindenkinek parancsolhat. A másik viszont azt állítja, hogy az ifjú úr a boldogabb, hiszen gond nélkül él, mindent készen kap, nem úgy mint az apja...
More>>
Nyelvlecke
Bemelegítés
Párbeszédek
Nyelvi Lábjegyzet
Kulturális tippek
Gyakorlatok
Turizmus
Világörökség
Táj-kép
Utazzunk a múzeumokba
MűsorvezetőkKapcsolat
E-mail: hun@cri.com.cn Tel: 86-10-6889-2124 Fax: 86-10-6889-2089
Címünk:
Hungarian Service, CRI-32 China Radio International P.O.Box 4216, BEIJING P.R.China 100040
© China Radio International.CRI. All Rights Reserved.
16A Shijingshan Road, Beijing, China