A közös projectről először Lu Feirant, a Tiencsini Nagyszínház program-koordinátorát kérdeztem, aki a következőket mondta:
„A tiencsini szimfonikus zenekar vezető karmestere, a Grammy-díjas Tang Muhai állt elő az ötlettel, hogy az idén Verdi születésének kétszázadik évfordulóján az ő leghíresebb operái közül néhányat vigyünk színpadra a Magyar Állami Operaház társulatával közösen. Tang már régóta együtt dolgozik a társulattal, a tagjait személyesen ismeri. Már tavaly márciusban fölmerült bennünk, hogy ha már Verdi-operákat játsszunk, miért ne tegyük ezt a világszinten elismert Magyar Állami Operaházzal közösen, hiszen ők kifinomult előadásaikban mindig tekintettel vannak a műre és a zeneszerzőre is; a színpadi beállításaik mind a díszlet, mind a jelmezek és az infrastruktúra tekintetében világhírűek. Végül egy tizenöt napos előadás-sorozatban állapodtunk meg, amit a társulat Verdi Minifesztiválnak nevezett el. Március és július között nagyon sűrű napjaink voltak, hiszen ezekben a hónapokban kellett előkészítenünk az előadásokat a technikai felszereltségtől kezdve a szereplők meghívásáig.
A Tiencsini Nagyszínház mindössze egy éves, ami az opera és színházak tekintetében nagyon fiatalnak számít, így egy ilyen volumenű produkció megszervezése nemcsak nagy falat, hanem óriási nyomás is volt a csapatunknak. Fiatal társulat lévén sokat tanultunk a magyar kollégáktól ezen a téren is. Fárasztó folyamat végére értünk, és nagyon keményen dolgoztunk, ezért is olyan jó látni, hogy végül minden összejött, úgy, ahogy akartuk."
A magyar társulat tagjait is kifaggattam a tapasztalataikról, élményeikről. Elsőként Bódi Marianna magánénekest és Bakonyi Anikó szoprán énekest hallják.
Ma este az Aidát fogják bemutatni második alkalommal, de akikkel most beszélgetek, először énekelnek. A magyar-kínai kapcsolatok szempontjából mekkora mérföldkőnek számít a pályafutásuk során, hogy most Kínában állnak színpadra?
Bódi Marianna: Eddigi pályafutásom során számos országban megfordultam már, talán a legmesszebbi fellépésem Japánban volt, Kínában nem jártam még,ez az első alkalom. Szakmai szempontból mondhatom, hogy azért is kihívás mindez, mert már több, mint két hete itt vagyunk, és az Operával érkezve nem csak operát, hanem Beethoven IX. szimfóniáját is énekeltük a kínai karmesterünkkel. Ez egy nagyon kellemes este volt,nagyon jól sikerült, jól éreztük magunkat és az előtte lévő próbafolyamat is maximálisan kielégítő volt. Én A trubadúrban énekeltem még, és hab a tortán az, itt debütáltam vele Kínában. Nagyon jó kollégáink vannak, akikkel a színpadon is élmény dolgozni. És itt van a ma esti előadás, az Aida, ami fél 8-kor fog kezdődni, ez meg egy nagyon nagy falat - azt hiszem mondhatom,hogy mindkettőnk számára -, ugyanis a kollegina Aidát, én pedig Amnerist éneklem, és reméljük, hogy a legjobbat fogjuk kihozni belőle.
Bakonyi Anikó: Ez az első alkalom, hogy a Magyar Állami Operaházzal külföldi turnén veszek részt; nagyon örülök, hogy eljuthattam Kínába, nagyon nagy élmény volt megismerni az országot. Én Japánban már voltam egy koncertturné keretei között és azt is nagyon szerettem, itt is nagyon jó benyomásaim voltak. Annyi izgalom van nekem ebben az előadásban, hogy én beugró vagyok, tehát egy hónappal ezelőtt értesültem arról, hogy jönnöm kell, de nagyon élvezem, ahogy a munkafolyamatot is, bár igazából a munka majd abból áll, hogy kiállok a színpadra és eléneklem, mert gyakorlatilag szinte nem is volt próbánk.
Tapasztaltak-e feltűnő kulturális különbséget akár a karmesterrel való közös munka során, akár mentalitásban, munkamorálban, kávészünetben, cigarettaszünetben, bármiben? Mennyiben más egy kínai karmesterrel együtt dolgozni, mint egy magyarral?
Ha jól tudom, ő Németországban tanult, nagyon jól beszél németül illetve több nyelven is, és szerintem nagyon jól elegyednek a Németországban szerzett benyomásai a kínai mentalitással. Nagyon rugalmas és készséges volt, figyelt az énekesekre és nagyon jó volt vele együtt dolgozni, tehát tényleg kellemes benyomások voltak, nem panaszkodhatunk.
Marianna is egyetért ezzel?
Igen, a próbák és a koncert alatt is maximálisan odafigyelt ránk és oda-vissza működött ez természetesen. Láttuk azt,hogy a kínaiak alapvetően nagyon kedves emberek. Mindig mosolyognak és mindenhez pozitívan állnak, ez egészen egyértelműen kiderült.
A közönséget tekintve milyen érzés itt Kínában a színpadon állni? Tapaszalnak-e különbségeket, esetleg azt, hogy a kínaiak hajlamosak a nézőteret elhagyni előadás közben? Állítólag ez egy kínai sajátosság, bár nem tudom, hogy a színpadról az ember mennyire képes érzékelni, hogy mi történik a nézőtéren.
B.M.: Ezzel kapcsolatban van pár tapasztalatom: volt, hogy a színpadon voltam énekesként, de néztem és hallgattam is az előadásokat, tehát mind a két oldalról értek impulzusok. Én azt tapasztaltam, hogy rengetegen vannak és meglepően érdeklődőek. Az már egy pozitív dolog, hogy ennyire nyitottak az európai zene iránt. Én nem tapasztaltam, hogy elmentek, talán csak azt, hogy egy kicsit többet mocorognak, tehát ezt talán még tanulniuk kellene: szokni azt,hogy végigülnek valamit és nem mennek ki mondjuk ária közben, de ilyen nagyon ritkán fordult elő. Nagyon dicséretesnek tartom, hogy ennyien - különböző korosztályokból, a legidősebbtől a legkisebbekig – érdeklődnek, és itt vannak.
B.A.: Mivel én mindkét előadást kívülről is láttam, hiszen csak az Aidára jöttem, és a másik két műben nem énekeltem, annyit tudok hozzátenni, hogy nagyon lelkes a közönség, a Rigolettónál már a díszletet megtapsolták, ugyanúgy, ahogy minden apró, nekik tetsző momentumra rögtön tapsoltak. Hihetetlen nagy örömmel és lelkesedéssel fogadták ezt az egész élményt, amit nekik ez jelent. Mert nekik is van opera nevű műfajuk, de gondolom,hogy teljesen más. A szép színpadképekre is nagyon-nagyon reagálnak. Kimutatják, hogyha valami tetszik nekik, és ez nagyon jó.
Héja Domonkos aznap este az Aidát dirigálta. A benyomásairól őt is megkérdeztem.
Csak a közönséget tekintve mekkora különbség Kínában dolgozni egy előadáson; mi a legnagyobb, legszembetűnőbb különbség a magyar viszonyokhoz képest?
Az az igazság, hogy eljöttem egy Trubadúr előadásra, amit nem én vezényeltem, hanem Muhai úr, és akkor a közönség között volt alkalmam ülni. Az az érdekes, hogy borzasztóan lelkes a közönség, és az látszik rajtuk, hogy mindenre nyitottak. Nem mindig tudják, hogy hol és mikor kell tapsolni, de szerintem ez nem probléma, a lényeg az az, hogy fantasztikus nyitottságot lehet érezni a részükről. A zenekarral kapcsolatban pedig: volt alkalmam egy pár napot velük dolgozni és ugye három Aidát csinálunk, amiből egyen már túl vagyunk, nyilvánvalóan a magyar viszonyokhoz képest ég és föld. Egy picit azt lehet érezni,hogy azért operát még nem nagyon játszottak, és az operajáték teljesen más hozzáállást igényel, mint a szimfonikus repertoár, és ebből néha adódnak is kellemetlenségek még akár az előadáson is, mert ők máshoz vannak szokva. Azt meg kell szokni,hogy a színpadon énekesek állnak, akik adott esetben más tempóban, lassabban vagy gyorsabban énekelnek, levegőt kell venniük, vagy nincs jó napjuk. Ezeket be kell kalkulálni, illetve bizonyos helyeken le kell őket kísérni. És ennek a zenekarnak borzasztóan nehezére esik az, hogy kísérjen. De végignézve a hétfői első próbán és mondjuk most a tegnapi előadáson, borzasztó nagy utat járt be a zenekar és az érződik, hogy hasonlóan a közönséghez ők is borzasztó nyitottak, és hogyha ezt mondjuk még így folyatják egy tíz-húsz even keresztül, akkor már nagy esélyük van arra, hogy akár felzárkózzanak az európai színházakhoz is.
Jeong-Won Leevel, a dél-koreai tenorral is beszélgettem, aki az Aidában a beszélgetés estéjén Radamest alakította.
Már húsz-harminc alkalommal játszotta az Aidában Radames szerepét, az egész közeg már nem idegen számára, így a kulturális különbségek is kevésbé tűnnek föl neki. Ezt a szerepet játszotta Olaszországban, Kínában, Koreában és Magyarországon, és nálunk állt vele színpadon eddig a legtöbbször. Mint mondja, az Aida egyike a legnagyobb és legnagyszerűbb opera produkcióknak, és a szerep bárhol a világon ugyanolyan. Most, hogy Kínába is eljutott , az érzés is valahogy ugyanaz. „A kínai fellépés igazán felejthetetlen élmény volt, és remélem, hogy vissza tudok jönni ide a jövőben is a közönség legnagyobb örömére" – tette hozzá a tenor.
(Írta: K.E.)
