A Hebei tartomány Qingyuan megyéjében található Ranzhuang nevű falu házai alatt nagy alagútrendszer húzódik, amelyet a helyiek szívesen neveznek mini földalatti nagy falnak. A kínai nagy fallal való összevetés első hallásra akár túlzásnak, költői képnek is tűnhet, mégsem teljesen alaptalan. Hiszen mindkét építményt Kínára támadó külső betolakodók ellen építették.

A japánok 1937-ben, a Marco Polo-hídnál történt csatározások után támadták meg Kína északi síkságát. Ezen a területen tehát a japánok ellen folytatott harc nyolc éven át tartott.

1937-től kezdve, az ellenállás egyik részeként kezdtek Ranzhuang falu lakosai földalatti folyosókat vájni. Összesen 16 kilométer hosszú vájatot építettek ki, amelynek 4 fő, és 24 mellékalagútja volt. Mindent egybevetve 300 ezer négyzetmétert tesz ki az alagutak összterülete.

A járatok összekötötték a falu valamennyi házát, ami lehetővé tette természetesen, hogy az ellenállók bármelyik házból bármelyik másikba eljussanak a föld alatt, veszély esetén gyorsan eltűnhettek az üldözőik elől, de váratlan támadást is intézhettek a betolakodók ellen.

A múlt század 30-as és 40-es éveiben használt alagútrendszert 1961-ben vette fel a Kínai Államtanács a kulcsfontosságú történelmi örökségek listájára, de valódi rangjához mérten csak az utóbbi időben kezdték kezelni Kína leghíresebb alagútrendszerét.

A földalatti vájatok kínai és külföldi érdeklődőket egyaránt vonzanak. Bár a külföldiek jobban ismerik kicsit későbbről a vietnami háború idején az amerikaiak ellen ásott földalatti járatokat, illetve sokkal későbbről a palesztinok által ásott, Egyiptomba vezető földalatti fegyvercsempészésre használt alagutakat.

Ranzhuangban az alagút fölötti házak legnagyobb része magának az alagútnak a keletkezése idején épült, és csak kisebb részük a 60-as és 70-es években. 1987-ben a kormány félmillió jüanért (61 ezer dollárért) megvásárolt több mint száz házat a falu házai közül, de a szerződés értelmében a házak lakosai és még a következő három generáció is használhatja az ingatlanokat.

A tartomány és a megye 2001-ben adott nagyobb összeget az állagmegóvásra, amit egyébként előtte is és azóta is a belépőjegyekből fedeznek. Évente félmillió jüan körüli összeg folyik be a faluban jegyeladásból, ami 15 jüanes jegyekkel számolva legkevesebb 33 ezer körüli látogatót jelent.

A megye sem tartozik a legvagyonosabbak közé, hiszen évente mindössze 100 millió jüan (12 millió dollár) Qingyuan bevétele, mégis 2 millió jüant fektetnek a földalatti alagút körüli problémák megoldásába.

Ranzhuan faluban kitűnően megfigyelhetőek a partizánháború jellegzetességei. Nemcsak a földalatti alagutakról van szó, hanem például a mesterlövészek számára kialakított titkos leshelyekről is, a maguk eszkábálta puskákról, az ellenség tüzét magukra vonó „madárijesztőkről", a kutakban, sírhalmokon, titkos csapóajtókon, kályhafekhelyeken, az úgynevezett „kang"-okon keresztül vezető átjárókról is. Sőt, a falunak saját titkos bombakészítő üzeme is volt. Egyébként amennyiben a japán csapatok felfedeztek egy ilyen alagutat, akkor mérges gázzal próbálták megszüntetni a használatát.

Nemcsak Ranzhuangban, több helyen is voltak föld alatti alagutak, de az itteni a legnagyobb és leghíresebb. A kínai háborús filmek egyik fontos toposzáról van szó, amelyeket leginkább Ranzhuangban forgattak. De természetesen regények is megörökítették a harc e formáját.