• Magunkról• Oldaltérkép• Kapcsolat
HÍREK MÁS PERSPEKTÍVÁBÓL
Nagyvilág | Gazdaság | Biztonságpolitika | Kultúra és Társadalom
New Yorkban megkezdődött „A nyugat-kínai kultúra utazása az Egyesült Államokba" című rendezvény
2016-11-16 16:20:16
CRI

A Xinhua hírügynökség jelentése szerint november 14-én New Yorkban, az Ázsiai Kulturális Központban megnyílt „A nyugat-kínai kultúra utazása az Egyesült Államokba" című rendezvény. A nyugat-kínai ökológiai és kulturális nagyszabású rendezvény várja a helyieket.

Lu Guangjin, a Kínai Államtanács Információs Irodája Emberi Jogok Hivatalának elnöke a beszédében elmondta, hogy az elmúlt néhány ezer évben a nyugat-kínai nemzetiségek egyedülálló kultúrát hoztak létre. A rendezvény segít az amerikaiaknak, hogy megismerjék és megértsék a kínai kulturális pluralizmust és integrációt.

Zhang Meifang, Kínai New York-i főkonzulátusának főkonzulhelyettese jelezte, reméli, hogy a rendezvény segítségével az amerikaiak megismerik Nyugati-Kína tájait, kultúráját és népszokásait.

„A nyugat-kínai kultúra utazása az Egyesült Államokba" című rendezvény november 17-én fejeződik be. New York előtt november 9-étől 11-éig Houstonban is megrendezték.

Vélemény
Hírek top10
Műsorok top10
Egészségtippek
Heti kínai vicc
• Az úrfi
Ketten vitatkoznak: ki a boldogabb, a nagyúr avagy az úrfi? Egyikük azt mondja, hogy a nagyúr a boldogabb, hiszen minden földi jóval rendelkezik, mindenkinek parancsolhat. A másik viszont azt állítja, hogy az ifjú úr a boldogabb, hiszen gond nélkül él, mindent készen kap, nem úgy mint az apja...
More>>
Nyelvlecke
Bemelegítés
Párbeszédek
Nyelvi Lábjegyzet
Kulturális tippek
Gyakorlatok
Turizmus
Világörökség
Táj-kép
Utazzunk a múzeumokba
MűsorvezetőkKapcsolat
E-mail: hun@cri.com.cn Tel: 86-10-6889-2124 Fax: 86-10-6889-2089
Címünk:
Hungarian Service, CRI-32 China Radio International P.O.Box 4216, BEIJING P.R.China 100040
© China Radio International.CRI. All Rights Reserved.
16A Shijingshan Road, Beijing, China