A doppingolás olyan elterjedt és megállíthatatlan a sportban, hogy már többen elgondolkodtak annak a lehetőségén, talán engedélyezni kellene mindenki számára. Ha pedig csak doppingoló sportolók indulnának a versenyeken, akkor a „győzzön a jobbik" elve így is érvényesülne, szól az érvelés, míg most gyakran a doppingoló lesz a győztes az egyébként ügyesebb nem doppingoló felett. Az ellenérvek persze számosak, de mivel a továbbiakban nem sportról lesz szó, ezért felsorolásuktól eltekintünk.

A párhuzam azért érdekes, mert van viszont az életnek egy területe, ahol a kínaiak közül többen egyenesen azt követelik, hogy mindenki egyenlően „doppingolhasson". Ez pedig a kínai országos felvételi vizsga, a gaokao.

A kínai országos felvételi vizsga valaha a diákok remek teljesítményeiről szólt, ma azonban már inkább a köré szerveződő iparágról, amelynek egyik legfontosabb eleme a csalásokat érinti.

Sőt, a közvélemény előtt már a „csaló város" nevet is kiérdemelte egy helység. A csak nagyon mérsékelt büszkeségre okot adó címet egy Hubei tartományi kisváros, Zhongxiang mondhatja magáénak.

A 2012-es kínai országos felvételi vizsgán ugyanis a kisvárosban nem kevesebb, mint 99 teljesen azonos vizsgapapírt találtak az egyik tantárgy esetében. A vizsgabiztosok valamilyen oknál fogva nem tudták elfogadni a 100 százalékig azonos vizsgaeredményeket, amire a szülők váratlan módon reagáltak. Ostrom alá vették a kisváros 3-as számú középiskoláját, írószereket és köveket dobáltak a vizsgáztatókra, akik nem akarták elfogadni az univerzum történetének legnagyobb koincidenciáját, a 99 teljesen egyforma vizsgapapírt.

Legalábbis ezt gondolhatta volna egy kívülálló. Csakhogy a szülőket nem ez háborította fel, nem is próbálták ugyanis titkolni, hogy a diákok csaltak. A szülők azon háborodtak fel, hogy ezt nem tehették zavartalanul. Mint a tüntető szülők elmondták, egyenlő elbánást követelnek a gyerekeknek, ami jelen esetben azt jelenti, hogy ne csak a kivételezettek csalhassanak, hanem mindenki más is.

És mivel az ugyebár komolyan sehol a világon nem merül fel, hogy a pártvezetők, vezető politikusok, milliomosok, celebritások és a satöbbik gyermekei ne csalhatnának, a kínai szülők is úgy gondolták, hogy az igazságosság csak akkor valósulhat meg, ha az ő gyerekeik is csalhatnak a vizsgákon.

Őrült beszéd, de nemcsak, hogy rendszer van benne, hanem a gyakorlati tapasztalatokból kiindulva cáfolni sem lehet. Naná, hogy a szülők sem ok nélkül lettek mérgesek.

Zhongxiangban ugyanis a vizsgákon történő csalás ipari méreteket és minőséget öltött, és tanárok, szülők, illetve diákok egyaránt részt vettek benne. Vagyis az érv, miszerint csalás nélkül nincs korrektség, tulajdonképpen egészen logikusnak tűnik a csalásból kizártak részéről. De persze ez csak a látszat, a valóságban ez a mentalitás csak még nagyobb méltánytalanságokhoz vezetne. És most itt mondhatók el ugyanazok az érvek, amelyeket a sporthasonlatnál átugrottunk. Hogy például ha mindenki csalhat, akkor ismét csak azok lesznek előnyben, akiknek a legtöbb pénze van a tanárok vagy a csalást segítő eszközök (a sportban ugyebár a bírók és a legjobb doppingszerek) megvásárlására.

De van még itt ennél szomorúbb vonatkozása is a csalás kultúrájának. Az idei gaokao eredményeinek közzététele után ugyanis egy 20 éves lány a Szecsuan tartományi Chongzhouból, illetve egy 19 éves fiú a Liaoning tartományi Dalianből öngyilkosságot követett el, mivel rosszabb eredményeket értek el a kínai országos felvételi vizsgán, mint szerették volna.

Ha mindenki egyenlő eséllyel indult volna, akkor ez a két fiatal is felvételt nyert volna álmaik egyetemére – szól az érvelés. Csak az a probléma, hogy a csalást univerzálisan engedélyezők ugyanígy érvelhetnének az előző gondolatkísérlettel, mint a csalást egységesen tiltani szándékozók.

Teljes korrektség és esélyegyenlőség természetesen még akkor is elképzelhetetlen a gaokaón, ha a csalást ki lehetne küszöbölni, hiszen a kínai országos felvételi vizsgán hivatalosan is különböző elbánásban részesülnek a diákok, például az alapján, hogy melyik tartományból, autonóm területről vagy nagyvárosból érkeztek, vagy például plusz pontokat kapnak azok a tanulók, akik olyan helyről jöttek, ahol egyébként a tanítás színvonala kínai viszonylatban alacsonynak minősül. De persze említhetnénk a nemzeti kisebbségek számára előnyös pozitív diszkriminációt is az egyetemi felvételinél. Az pedig már csak költői kérdés, hogy a teszt megírása közbeni csalásnál mennyivel jobb papírt szerezni arról, hogy a vizsgázó valamely nemzeti kisebbség tagja, oszt közbe meg nem is.