tippek

Az evőpálcákat – vagy ahogy kínaiul hívják őket: kuaizi – körülbelül négy-ötezer évvel ezelőtt kezdték el használni Kínában. Először azonban csak a konyhában jelent meg, étkezés során még hosszabb ideig nem használták. Az először valószínűleg egyszerű botokból készült pálcikákkal elsősorban a forró vízben főtt vagy olajban sült ételeket emelték ki az edényből.

A pálcikákkal evés feltételezések szerint 2500 éve kezdett terjedni Kínában. Ekkoriban hirtelen megnőtt a népesség, a nyersanyagok – így a tűzifa is – pedig szűkössé váltak. Főzni azonban továbbra is kellett, viszont jelentősen lerövidíthették a főzési időt a hozzávalók apróra vágásával. Mivel az étel már kis darabokban érkezett az asztalhoz, ezért késre sem volt már szükség a konyhán kívül, az evőpálcikák pedig tökéletesek voltak a falatnyi darabokra szeletelt ételekhez.

A nyugati emberekben ilyenkor mindig felmerül a kérdés, hogy akkor hogyan is lehet pálcikákkal rizst enni? A válasz egyszerű: Ázsiában a rizst ragacsosra készítik. Mivel a rizsszemek összetapadnak, evőpálcákkal könnyedén ki lehet emelni egy falatot a rizses tálkából, sőt, a rizses tálkát közel is emelhetjük szánkhoz. Ha esetleg valamilyen szósz miatt kevésbé ragadnak össze a rizsszemek, a pálcikák még így is alkalmasak lehetnek „lapátolásra". Ez azonban már kevésbé szép dolog, ilyenkor inkább használjunk kanalat.

A kések eltűnése az étkezőasztalokról azonban nem csak az apróra vágott ételek terjedésének köszönhető. Konfuciusz, aki egyébként vegetáriánus volt, nem tartotta helyénvalónak kést tartani az étkezőasztalon.

„Egy tiszteletreméltó és becsületes ember a vágóhídtól és a konyhától is távol tartja magát, és nem tűr meg kést asztalánál." – tulajdonítják Konfuciusznak a mondást.

Abban a kutatók egyetértenek, hogy legkésőbb a Ming-dinasztia korára általánosan elterjedt az evőpálcák használata. Jellemzően olcsó alapanyagokból készültek, például bambuszból, de a felsőbb rétegek használtak bronz és ezüst evőpálcákat is. Utóbbi amiatt is népszerű volt az uralkodó osztály tagjai között, mert a korabeli hitek szerint az ezüst elszíneződött, ha méreghez ért. Ez sajnos például az arzén esetén nem igaz, viszont az ezüst valóban elszíneződik záptojással érintkezve, a rothadó fehérjében keletkező hidrogén-szulfiddal reakcióba lépve.

Az ősi evőpálcikákat még sokszor hegyesre készítették, így az ételdarabokat fel is lehetett szúrni rájuk. Ez azonban ma már nem így van, a pálcikák Kínában tompa végűek, és kifejezetten neveletlenségnek tartják, ha valaki villa módjára használja azokat.

Szintén illetlen dolog a tányérhoz koccintani az evőpálcákat. Hagyományosan a koldusok kéregettek így élelmet.

Nagyon illetlennek számít a pálcikákkal az ételben turkálni. Ez különösen érthető, ha tudjuk, hogy Kínában az asztal közepére kerülnek az ételek, ahonnan a kiszemelt falatot kis tányérunkba emelve ehetjük azt meg. Egészségügyi megfontolások miatt azonban egyre inkább terjed a „szedőpálcikák" használata az éttermekben. Családi körben, vagy közeli barátokkal étkezve azonban gyakran még a kis saját tál közbeiktatása is elhagyható. Azonban az is előfordul, hogy a pálcikákat megfordítják, és a tiszta végükkel szednek maguknak egy kis adagot az emberek.

Ha szünetet tartunk az evésben, a pálcikákat semmi esetre se szúrjuk rizses tálunkba. Ez a füstölőkre emlékeztet, amiket az elhunyt szeretteik számára gyújtanak az emberek. Ehelyett a pálcika-tartókra kell helyezni azokat, vagy azok hiányában tálunk oldalára. Ha befejeztük az étkezést, azt a rizses tálunkra átlósan helyezett evőpálcikákkal jelezhetjük.

Az evőpálcikák használata egész Kelet-Ázsiában elterjedt. Míg Kínában hagyományosan nyers bambuszból készültek a pálcikák, Japánban lakkozták őket. Kínában tompa végűek a pálcikák, míg Japánban hegyes végűek.

Koreában a pálcikák jellemzően fémből készülnek, és a Kínában szokásos porcelán helyett a kanál is fémből készül.

Ma Kínában a legtöbb étteremben hosszú, körülbelül 25 centiméteres műanyagpálcikákat használnak, szemben a rövidebb koreai és japán pálcikákkal. A hosszabb szár erősebb fogást tesz lehetővé, a műanyag pedig könnyen tisztítható és sokszor felhasználható, így az eldobható bambusz- és fapálcikákkal szemben környezetkímélő is.

A kínai otthonokban leginkább lakkozott, így tartós bambuszpálcikákat használnak.