A xiazhi (夏至) az említett 24 évszakjelölő közül sorrendben a tizedik szoláris periódus. A kínai szó magyar fordítása: „rendkívüli nyár". A xiazhi szóból a xia jelentése: nyár. A zhi szó pedig azt jelenti, hogy „legnagyobb, szélsőséges", és a nyár csúcspontját jelöli. A két szó együtt tehát a legszélsőségesebb nyarat, vagyis a nyári napfordulót jelenti.
A xiazhi periódus akkor kezdődik, amikor a nap az égi hosszúság 90. fokára ér, ami a Gergely-naptár szerinti június 21-e körüli időpontot jelent (idén 22-e). A xiazhi évszakjelző vége július 7-e körül van, ekkor a nap az égi hosszúság 105. fokát éri el.
Az egész északi féltekén a xiazhi idején van az év leghosszabb nappala, Dél-Kínában ez nagyjából 14 óra időtartamot jelent és legrövidebb éjszakája.
A xiazhi szoláris periódus idején a föld meleg lesz, a nedves és a száraz légáramlatok pedig egymás útját keresztezve mozognak, ezért délután és éjszaka gyakoriak a hirtelen viharok. Dél-Kína nyugati részére különösen igaz, hogy jelentősen megnő ebben az időszakban a lehullott csapadék mennyisége.
Az év legmelegebb napja mégsem erre a periódusra esik, mivel a föld még további melegeket szív magába. Ez világos is lesz, ha megnézzük az elkövetkező két szoláris periódus kínai elnevezését, azok ugyanis a xiaoshu, azaz kis forróság, majd pedig a 12. évszakjelző a dashu, vagyis nagy forróság. Ezt a három szoláris periódust együttesen úgy hívják, hogy sanfu, azaz „a három legmelegebb időszak".
Úgy tudni, hogy a xiazhi szoláris periódus idején tartották az első állami ünnepet Kínában. Már a Qing-dinasztia (1644-1911) ideje előtt is egynapos állami ünnep volt a nyári napforduló idején a kínai birodalomban.
Az pedig egészen nyilvánvaló, hogy a népszokások a hivatalos elismerésnél is jóval régebbiek. Már a Han-dinasztia (i. e. 206 – i. sz. 220) idején is élő szokás volt xiazhi idején hideg tésztalevest enni. A hosszú tészta a hosszú nappalokat szimbolizálta. A kínaiak máig úgy tartják, hogy a nyári napforduló környékén a hideg tészta fogyasztása segít a forróságtól megszabadítani az emberi testet.
Dél-Kínában ebben a periódusban az emberek ügyelnek a testsúlyukra, és ennek érdekében gyakran megméretkeznek. A falvakban a nyári napforduló idején zöldségből, babból, tofuból és szárított sonkából lepényeket készítettek, amelyeket az ősöknek áldoztak.
Néhány helyen az volt a szokás ilyenkor, hogy az unokák felkeresték anyai nagyszüleiket, akikkel együtt vacsoráztak.
Persze csak szordínóban ettek ők is, mint ahogy mindenki más is Kínában. A tapasztalatok szerint ugyanis a forró nyári időben ajánlatos könnyű, kevés zsírt tartalmazó ételeket fogyasztani. Az egészségvédelemhez tartozik az is, hogy éjjel későn feküdtek le az emberek, reggel viszont korán keltek, nappal lehetőleg csak keveset tartózkodnak a napon. A modern Kínában ezek a jó tanácsok kiegészültek egy újabbal: alvás közben lehetőleg kapcsoljuk ki a légkondicionáló készüléket.
A xiazhi, azaz a nyári napforduló még egy szempontból nagy jelentőségű a kínai kultúrában. A téli napfordulóval együtt ugyanis a kínai metafizikai elméletek kitüntetett szerepet tulajdonítottak nekik. Ebben a felfogásban a nyári rendkívüli meleg jelenti a jang princípiumot – ez az égnek felel meg, a téli napforduló pedig a jin princípiumot jelképezi, ami viszont a földet szimbolizálja. Köztudott, hogy a jin és a jang nem létezhetnek egymás nélkül. Ezt alkalmazták a szoláris periódusokra is. Eszerint a xiazhi, vagyis a nyári napforduló jelenti a jang kiteljesedését, annak csúcsát. Ettől az időponttól kezdve a jang egyre csökken, egészen a téli napfordulóig, amikor is újjászületik. A jinnel éppen fordított a helyzet: az a nyári napforduló idején születik meg, és innentől kezdve egyre erősödik, mígnem a téli napforduló idején éri el a csúcspontját.
Régen egyébként nem január elseje, nem is a holdnaptár szerinti első hónap első napja, de még csak nem is az első szoláris periódus, a lichun, a tavasz kezdete jelentette az év kezdetét, hanem a téli napforduló. Ami logikus választás volt, hiszen az előzőekből láthatóan ez a jang születésének is a kezdete volt.
