• Magunkról• Oldaltérkép• Kapcsolat
HÍREK MÁS PERSPEKTÍVÁBÓL
Nagyvilág | Gazdaság | Biztonságpolitika | Kultúra és Társadalom
E-kereskedelmi boom Kínában 4
2014-03-28 13:10:54
CRI

A kínai e-kereskedelmet bemutató sorozatunkban végigvettük a piac legnagyobb és legkülönlegesebb szereplőit. A november 11-i agglegénynapi akció minden korábbi rekordot megdöntött az AlibabaTmall és Taobao platformjain, de a könyváruháznak indult Dangdang és a saját ruházati márkát alapító Vancl is szép eredményeket ért el. Mai adásunkban a Weipinhui nevű internetes outletetmutatjuk be.

Tang Yizhi, a Weipinhui alelnöke mutatta be nekünk a vállalatot:

„A Weipinhui-t 2008-ban alapították. Ez egy márkás árukat kínáló internetes outlet. Négyévnyi fejlődést követően 2012. március 23-án cégünk részvényeit sikeresen bevezettük a newyork-i tőzsdére. Mi vagyunk az első dél-kínai e-kereskedelmi cég, amelyet sikeresen vezettek be a newyork-i tőzsdére. Az eredeti, jó minőségű márkás áruinkat a kiskereskedelmi ár alatt kínáljuk. A kínai e-kereskedelmi cégek rangsorában előkelő helyet foglalunk el."

A Weipinhui forgalma alapján 2011-ben a 13. legnagyobb kínai internetes áruház volt, míg 2012-ben már bőven az első tízben volt, és bár még nincsenek végleges adatok, Tang Yizhi a 6-7. helyre várja vállalatát. Ahhoz, hogy a Weipinhui a szokásos kiskereskedelmi ár alá mehessen, egy sor szokatlan megoldást kellett alkalmaznia. Először is, leginkább kifutó termékeket kínálnak, és a logisztikai költségeket is próbálják minimalizálni.

„Nem rendelkezünk nagy raktárral. Sok nagy márka forgalmazójával építettünk ki mély együttműködést, akikkel megállapodtunk, hogy a kollekcióváltáskor, illetve néha szezon közben is, ha visszamaradt árukészletük van, akkor mi azt átvesszük tőlük. Mára a Weipinhui egy nagy outlet-platformmá vált. Mi nagyon rövid idő alatt tudjuk értékesíteni az átvett termékeket, sokszor néhány napon belül többet tudunk eladni belőle, mint az eredeti forgalmazó. Például van, hogy olyan megállapodást kötünk a márka forgalmazójával, hogy öt napig kínáljuk a terméket, és ha annyi idő alatt nem fogy el az árukészlet, mert például az embereknek nem tetszik, akkor a márka forgalmazója visszaveszi tőlünk a megmaradt árukészletet. Ezért tényleg nagyon kis raktárkapacitással működünk, mert sok márka esetén maximum néhány darabot nem tudunk értékesíteni, szinte mindent eladunk."

A Weipinhui indulásakor természetesen még nem ment minden ilyen gördülékenyen, azonban mindent elkövettek, hogy vásárlóik ebből semmit se vegyenek észre.

„A Weipinhui indulását követően az árukínálatunk még nem volt igazán széles és a weboldalunk sem volt még kiforrott. A technikai és logisztikai problémák miatt néha előfordult, hogy vásárlóink olyan árut is meg tudtak rendelni, amely már nem volt raktáron. A vásárló azonban már rendezte a számlát. Mit lehet ilyenkor tenni? Az elnök kiküldte a sofőrjét, hogy vegye meg a megrendelt árut egy boltban, és azt küldtük el a vásárlónknak, persze az általunk meghirdetett alacsony áron. Tehát mindenáron el kívántuk érni a vásárlóink elégedettségét, a jobb vásárlói élményt. Más vállalat valószínűleg visszafizette volna a megrendelt termék árát, de mi minden erőnkkel azon voltunk, hogy teljesítsük megrendeléseinket."

A Weipinhui tehát jelenleg csak kifutó termékeket értékesít, viszont azokból elképesztő a kínálata. A többségében ruházati márkák mellett elektronikai termékeket is találunk, sőt, még a luxuskategóriájú termékekből is bő a kínálat. Tang Yizhit arról kérdeztük, hogy a Weipinhui a jövőben továbbra is csak outletként üzemel-e majd.

„Egyrészt a divattrendek nem olyan egyértelműek. Van, hogy az 1-2 évvel ezelőtti kollekció ismét divatos lesz, így az outlet, tehát kifutó termékek is nagyon vonzóak a vásárlók számára. Másrészt a Weipinhui fejlődése során a jövőben biztosan kínálunk majd új kollekcióba tartozó termékeket is, amelyek nem csak néhány napig lesznek elérhetőek. Ugyanakkor ezen termékek esetében is követnünk kell eddigi gyakorlatunkat, azaz, hogy csak márkás termékeket kínálunk. Tehát a jövőben új kollekciós termékek is megjelennek majd nálunk, de a hangsúly továbbra is a kifutó termékeken lesz."

A Weipinhui igen büszke arra, hogy a cég részvényeit sikeresen bevezették a new yorki tőzsdére. Természetesen, mint minden sikerért, ezért is keményen meg kellett dolgozni és rengeteg nehézséget kellett leküzdeni.

„Sok probléma adódott a tőzsdére való bevezetéskor. A bevezetés idején elég kedvezőtlen volt a piaci hangulat, a külföldi befektetők közül kevesen bíztak a kínai e-kereskedelmi piacban. A tőzsdére menetel előtt sokan kételkedtek sikerünkben. A bevezetés után az árfolyamunk sem alakult túl jól, a 4 egész valahány dolláros szintig is lesüllyedt. Az iparágon belül belföldön is sokan megkérdőjelezték, hogy a kézpénzforgalmunk elégséges-e, mondván, hogy helyzetünk nem tartható sokáig stb. Ilyen híreket még most is találhatunk az Interneten. Az előttünk álló nehézségekről szólva, a Weipinhui felső vezetése nagy magabiztossággal néz szembe velük és nem foglalkozik a negatív hírveréssel. Inkább az előttünk álló feladatokra összpontosítunk, és javítjuk szolgáltatásaink színvonalát. Másrészt vállalatunk nagy figyelmet szentel a vállalatirányítási rendszer fejlesztésére, ennek köszönhetően az értékesítési folyamat minden lépése során költségcsökkenést tudtunk elérni. Emellett emeljük ügyfeleink vásárlói élményét is. Nehéz időszakunkat követően a pénzügyi kimutatásaink egyértelműen javultak, pénzügyi helyzetünk egyre javult. Ez volt az egyik mód nehézségeink leküzdéséhez. Másrészt nagyon jó kapcsolatokat alakítottunk ki a nagy márkák forgalmazóival. Mindig fair módon üzleteltünk velük, nem éltünk vissza piaci helyzetünkkel. Amennyiben előfordulna ilyen, az mindenképpen súlyos következményekkel járna az adott döntéshozóra vállalatunkban. Tehát egyrészt a vásárlóink részére igyekszünk jó szolgáltatást nyújtani, másrészt az üzleti partnereinkkel is fair kapcsolatokat alakítunk ki. Helyes üzletvitelünknek hála a pénzügyi jelentéseink is fokozatosan javultak. Az értékesítés is gyorsan felfutott. Tehát most már elmondható, hogy ezeket a problémákat nagyrészt orvosoltuk."

A Weipinhui számára a tőzsdei bevezetés nemcsak forrásbevonást jelentett, hanem a vállalat működése szempontjából is stratégiai eszközökre tett szert.

„Három tekintetben teremt értéket számunkra a tőzsdére való bevezetés. Első a márkanévben jelentkező érték. Azután, hogy tőzsdére mentünk az üzleti partnereink és a vásárlóink is nagyobb bizalmat tanúsítottak irányunkba. Másodikként tőzsdei megjelenésünk az egész Weipinhui Csoportnak nagyobb bizalmat hozott. Alkalmazottaink számára is jobb előrelépési lehetőséget tudunk biztosítani ezáltal, a Weipinhuinálígy mindenki saját magának is érezhette a vállalat sikerét. Jelentősen erősebb lett a kohézió munkatársaink között és sokkal versenyképesebbekké is váltak. Ezzel párhuzamosan jelentősen csökkent a felmondások száma is. Harmadrészt a tőzsdén való megjelenés azzal az előnnyel is járt, hogy tovább szélesíthettük és mélyíthettük együttműködéseinket beszállítóinkkal. A tőzsdei bevezetés azt az üzenetet hordozta, hogy üzletvitelünk megfelel a tőzsdei bevezetés követelményeinek, tehát olyan, mintha egy alapos kivizsgáláson estünk volna át. Ezáltal egy pozitív kép alakult ki rólunk, így bizalommal dolgoznak együtt velünk."

Tang Yizhi az e-kereskedelmi piac kilátásairól is igen optimistán nyilatkozott.

„Véleményem szerint ma a kínai e-kereskedelmi piac még korántsem terített, nagyon sok hely kínálkozik a növekedésre. Ezt azért állíthatjuk, mert a vásárlók száma még mindig növekszik. Az Interneten vásárlók száma megközelítette az Egyesült Államok egész lakosságának számát, már meghaladta a 200 milliót. Másrészről az ország kiskereskedelmi forgalmában az internetes kereskedelem aránya is folyamatosan növekszik. 2011-ben 4,3%, míg 2012-ben pedig már valószínűleg 5% fölötti volt az aránya. Az egész piac növekszik. Örömmel látjuk, hogy míg korábban a vásárlóink elsősorban pekingiek, sanghajiak, kantoniak és shenzheniek, tehát nagyvárosiak voltak, addig most már egyre több a harmad- és negyedvonalbeli városokban lakó vásárlónk. Az egész piac szélesedik, az internetes vásárlás pedig egyre elterjedtebbé válik. A vásárlók bizalma is folyamatosan növekszik az e-kereskedelem irányába. Ezért úgy gondolom, hogy a kínai e-kereskedelem egy nagyon virágzó időszakát éli. A jövőbeli kilátások is nagyon biztatóak, mert a fejlett országokban a teljes kiskereskedelmi forgalomban 9%-kal részesedik az e-kereskedelem, míg nálunk még csak 5% körül alakul. Tehát az egész piac kilátásai jók, és mi a Weipinhuinál is nagyon bizakodóan nézünk a jövőbe."

1. rész

2. rész

3. rész

(Írta/fordította: Wang Yuzhe, Szabó Zoltán)

Vélemény
Hírek top10
Műsorok top10
Egészségtippek
Heti kínai vicc
• Az úrfi
Ketten vitatkoznak: ki a boldogabb, a nagyúr avagy az úrfi? Egyikük azt mondja, hogy a nagyúr a boldogabb, hiszen minden földi jóval rendelkezik, mindenkinek parancsolhat. A másik viszont azt állítja, hogy az ifjú úr a boldogabb, hiszen gond nélkül él, mindent készen kap, nem úgy mint az apja...
More>>
Nyelvlecke
Bemelegítés
Párbeszédek
Nyelvi Lábjegyzet
Kulturális tippek
Gyakorlatok
Turizmus
Világörökség
Táj-kép
Utazzunk a múzeumokba
MűsorvezetőkKapcsolat
E-mail: hun@cri.com.cn Tel: 86-10-6889-2124 Fax: 86-10-6889-2089
Címünk:
Hungarian Service, CRI-32 China Radio International P.O.Box 4216, BEIJING P.R.China 100040
© China Radio International.CRI. All Rights Reserved.
16A Shijingshan Road, Beijing, China